18 °C Budapest

4 milliárdból újul meg a budapestiek egyik kedvenc kirándulóhelye

2019. március 27. 10:02

Még idén megkezdődhetnek Zugligeti Libegő felújítási munkálatai: a közel 4 milliárd forintos beruházást követően négyüléses, kerékpár szállítására is alkalmas felvonókban utazhatnak 2021-től a kirándulók - számolt be a Privátbankár.


A budapesti Libegő nem egy mai darab. A 1970-ben épült, a Zugligetből a János-hegyre vezető drótkötélpályás felvonó útvonala 1040 méter, amit 12 perc alatt tesz meg.

A felvonó és hozzá kapcsolódó infrastruktúra fejlesztésére szánt 3,8 milliárd forintot a teljes építési beruházásra fordítják. Mindez magában foglalja a meglévő Libegő és épületeinek áttervezési és kivitelezési munkáit. A korszerűsítés érinti a kötélpályát, a székek, az oszlopok, az indító és fogadóépületek, a világítási rendszer, az energiaellátás megújítását, fejlesztését is a nyomvonal módosítása nélkül.

NEKED AJÁNLJUK
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

NAPTÁR
Tovább
2024. május 8. szerda
Mihály
19. hét
Május 8.
Fagylalt nap
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem