A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 17,96 pontos, 0,03 százalékos emelkedéssel, 68 900,51 ponton, történelmi csúcson zárt szerdán.
Folyamatosan drágulnak a lakások, sokak számára emiatt elérhetetlenné válik a saját otthon. Harminc millió forintból Budapesten és a nyugat-magyarországi nagyvárosokban legfeljebb csak egy közepes méretű lakást, Kelet-Magyarországon viszont már takaros családi házat is lehet vásárolni. Mutatjuk, milyen lehetőségei vannak a legfeljebb 30 millió forinttal rendelkező vásárlóknak.
Nem egyszerű ma Magyarországon lakást vásárolni. Ha valakinek van 30 millió forintja a bankszámláján - vagy a különböző állami támogatásokkal és lakáshitellel együtt eléri ezt a keretet - és egyetlen szempontja, hogy egy nagy és szép házat szeretne vásárolni belőle, akkor ezért a pénzért Miskolc Perecesen öt és félszobás, 240 négyzetméteres családi házat kaphat - derül ki az OTP Ingatlanpont közleményéből. Ahogy Kiskunhalas Felsővárosban is, nem is beszélve Soltvadkertről, ahol a tó közelében hasonló méretű, ragyogó állapotú, kétlakásos családi házat is hirdetnek..
A NAV 2018-as forgalmi adatai alapján, ha a 30 millió forint tulajdonosa minden megyébe ellátogatna, azt tapasztalná, hogy ebben az értékben Budapest után Győr-Moson-Sopronban kapná a legkisebb házat, 98 négyzetmétereset, míg Nógrádban ez az összeg egy 357 négyzetméteresre is elegendő lenne.
A statisztikából az is kiderül, hogy a megyeszékhelyek között is nagy az eltérés: Győrben "csupán" egy 95 négyzetméteres többszobás lakást lehetne vásárolni ebből a keretből, míg Salgótarjánban egy óriási, 348 négyzetméteres házat. De még ezek az árak is elbújhatnak a budapestiek mögött, ahol átlagárat tekintve mindössze 61 négyzetméterre futná a 30 millió forintból. A fővárosban különösen nagy a szórás: ami a belvárosban 36, az Soroksáron 114 négyzetméterre elegendő.
Ha 20-30 millió forintos sávban keresünk lakást, akkor országszerte nagyjából 1100 lakáshirdetést találunk az OTP Ingatlanpont szerint. Ennyi pénzért hirdetnek Győr belvárosában egy nagy belmagasságú, háromszobás, 82 négyzetméteres lakást. Ugyanebből a pénzből Budapesten a Rózsadomb aljában egy mindössze 36 négyzetméteres garzont találunk a kínálatból. 60-70 négyzetméteres lakótelepi panellakást azonban a fővárosban is bőven találni ezért az összegért, például Újpalotán, egy hetedik emeleti 2+2 félszobásat is a megadott értékhatár alatt hirdetnek.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
A korszerűbb ingatlanok értelemszerűen drágábbak: például egy tíz éve épült, XX. kerületi 58 négyzetméteres társasházi lakás esetén, amiben csak 1+2 félszoba van, 29 millió 950 ezer forintról indítják az alkut. Ugyanezért az összegért Szegeden egy idén átadott, földszinti - de kertkapcsolat nélküli - 3 szobás lakást lehet vásárolni.
A 20 millió forintos értékhatárhoz képest 10 millió forinttal nagyobb kerettel tehát láthatóan nagyobb az ingatlant keresők mozgástere. Igaz, hogy az országos kínálat harmad akkora, viszont Budapesten már a belső kerületekben is lehet találni alkalmi vételeket, míg a panellakások között már óriásivá válik a választék, vidéken pedig szinte biztosan elég ez a keret egy többgyermekes család otthonának megteremtésére.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
- Fizetős lett a szétlopott szellemváros a Balaton közelében
- Sok pénzt bukhatnak ezen a nyugdíjas éveikre spórolók
- Újfajta autós csalás terjed
- "Tankönyvi" időjárás lesz most pár napig, csak egy dologra kell figyelni - előrejelzés
- Undorító élőlény fenyegeti a kutyákat - egyre veszedelmesebb
- Különleges sorsjegyet vezet be a nemzeti lottótársaság