25 °C Budapest

Patkánykrízis Budapesten: itt szólj, ha rágcsálót látsz

2018. július 21. 11:30

Negyvenhét évig a Bábolna Bio végezte a fővárosban a patkányirtást, ám a legutóbbi közbeszerzési eljárást egy kisebb cégekből álló konzorcium nyerte el. Július 19-től megváltozott, hogy hol kell jelezni, ha patkányt látunk Budapesten.

A patkányírtást Budapesten, jogelődjeivel együtt 1971 óta a Bábolna Bio végezte. Most azonban elvesztették a munkára kiírt közbeszerzést, ami miatt a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz fordultak, amely azonban az eljárás lezárultáig engedélyezte a szerződéskötést az új szereplővel, különben veszélyesen elszaporodhatnának a rágcsálók - írja szombati számában a Magyar Idők.

A cikk szerint a közbeszerzési eljárás nyerteseként kihirdetett RNBH Konzorciummal a Fővárosi Önkormányzat már meg is kötötte a szerződést, amelynek alapján 2022-ig a konzorciumot alkotó négy társaság végezheti a patkánymentesítést Budapest területén, persze csak akkor, ha a Közbeszerzési Döntőbizottság nem határoz másképp.

A feladat igen nagy léptékű: a fővároshoz tartozó 525 négyzetkilométeren, azon belül több mint 220 ezer objektumban, illetve az azokhoz tartozó csatornahálózatban kell írtani a patkányoakat. A rendszeres és szisztematikus munkának köszönhető - írja a lap-, hogy míg a 1960-as évek végén legalább kétmillió patkány szaladgált Budapest területén, a főváros immár hosszú évek óta patkánymentesnek tekinthető. 

A Bábolna Biónál - amelynek szerződése június végén járt le - a Magyar Idők érdeklődésére azt mondták, nem tudnak arról, hogy július elseje óta bárki is végzett volna ingyenes patkánymentesítést a fővárosban, a rágcsálókkal kapcsolatos bejelentések továbbra is hozzájuk érkeznek, ám ezekre érdemben már nem reagálhatnak. A döntőbizottság július 18-i határozatából az is kiderül, hogy 

a szerződés lejártát követően, a szolgáltatás ellátatlansága miatt már több mint 430 bejelentés érkezett a Fővárosi Önkormányzathoz. Ez másfélszerese a korábbi irtási időszakban beérkezett panaszok számának,

a főváros járványügyi osztályának tájékoztatása szerint pedig 

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

az elmúlt napokban a helyzet kezd tarthatatlanná válni.

A Fővárosi Önkormányzat kommunikációs igazgatóságánál ugyanakkor jelezték: július 19-től már újra van gazdája a patkányirtásnak. Az RNBH Konzorcium a lakossági bejelentéseket 

  • a 06/70-364-6531 telefonszámon és 
  • a patkanyirtas@gmail.com címen fogadja.

Igen, jól látjuk, egy bárki által regisztrálható, Gmail-es email címen.

NEKED AJÁNLJUK
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 6. hétfő
Ivett, Frida
19. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm