Élen járnak a nők a pénzügyi nevelésben, de sokkal pesszimistábbak

2016. március 8. 16:05

A magyar nők tudatosabbak a férfiaknál pénzügyi szsempontból, igaz, a két nem között nincs jelentős eltérés ebből a szampontból. Az viszont nagy az eltérés, hogy a férfiak sokkal jobbnak tartják az anyagi helyzetüket.

A hölgyek 83 százaléka pontosan tudja előre milyen számlák várhatóak a hónapban, míg ugyanez a férfiak csupán 80 százalékáról mondható el, azaz a nők pénzügyileg tudatosabbak a számlafizetések terén, mint a férfiak.

 Az Intrum Justitia, pénzügyi szolgáltatató nőnap alkalmából közzétett kutatásából az is kiderült, hogy inkább a hölgyekre hárul a gyerekek pénzügyi nevelése, amit szintén fontosabbnak tartanak, mint a férfiak.

A nőknek fontosabb a gyerekek pénzügyi nevelése, mint a férfiaknak, ugyanis a nők 86 százaléka nyilatkozott úgy, hogy megpróbálja megtanítani gyermekeinek, hogyan bánjanak a pénzzel, míg a férfiaknál ez az arány valamivel kevesebb, 84 százalékra rúgott. A pénzügyi nevelésben az iskola szerepét is fontosabbnak tartják a gyengébbik nem képviselői, ugyanis 77 százalékuk mondta azt, hogy az iskolának nagyobb szerepet kellene vállalnia a gyerekek pénzügyekkel kapcsolatos nevelésében. A férfiaknál valamivel kevesebben (74 százalék) nyilatkozott úgy, hogy az iskolának a jelenleginél több tudást kellene átadnia ebben a témában.

A Hölgyek nemcsak a gyerekek nevelésével kapcsolatban kezelik komolyabban a pénzügyeket, hanem a számlafizetésekben is tudatosabbak. 83 százalékuk nyilatkozott ugyanis úgy, hogy fontos, hogy a számlák időben ki legyenek fizetve. Ezzel szemben ötből négy férfi mondta azt, hogy fontos a számlák határidőben történő kiegyenlítése. Ugyanilyen mértékben tér el a nők és férfiak véleménye azzal kapcsolatban is, hogy tisztában vannak-e előre, hogy az adott hónapban milyen kifizetendő számlák érkeznek.

Az Intrum Justitia felméréséből egyértelműen látszik, hogy a hölgyek tudatosabbak, mint a férfiak a pénzügyek terén, ugyanis fontosabbnak tartják a számlák időben való kifizetését, tisztában vannak vele mit kell havonta kifizetniük, illetve a gyerekek pénzügyi nevelésére is nagyobb hangsúlyt helyeznek, mint a férfiak.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

Ki látja szebben a jövőt?

Amennyivel tudatosabbak a hölgyek, sajnos annyival pesszimistábbak is a pénzügyek terén a férfiaknál. Arra a kérdésre, hogy az európai átlagnál jobbnak tartják-e az anyagi helyzetüket, a nők negyede válaszolt igennel, míg a férfiaknál ez az arány 26 százalék. Jóval magasabb az eltérés aszerint, hogy a két nem képviselői, hogyan ítélik meg anyagi helyzetüket szüleikéhez képest. A hölgyeknek csupán 29 százaléka mondta azt, hogy egyetért azzal, hogy jobb anyagi helyzetben van, mint a szülei vagy jobbak az anyagi kilátásai a jövőre nézve. A férfiak 35 százaléka nyilatkozott ugyanígy, ami 6 százalékponttal több, mint a hölgyeknél.

Anyagi helyzetük tekintetében a hölgyek sajnos pesszimistábbak, mint a férfiak, azonban sajnos mindkét nemre igaz, hogy jelenlegi pénzügyi lehetőségeiket borúsan látják.

A hölgyek csupán 11 százaléka mondta azt, hogy javul az anyagi helyzete, míg a férfiaknál 19 százalék nyilatkozott ugyanígy. Mindkét szám igen alacsony, azaz sajnos a pénzügyi várakozások igen alacsony szinten állnak.

NEKED AJÁNLJUK
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

NAPTÁR
Tovább
2024. május 7. kedd
Gizella
19. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem