Vádat emelt az ügyészség egy, az internetes hirdetőket megkárosító ukrán férfival szemben.
Az internet-előfizetések száma 13 százalékkal nőtt, így megközelítette a 7,7 milliót, a mobiltelefon-előfizetések száma pedig 181 ezerrel, 1,6 százalékkal bővült a második negyedévben az előző év azonos időszakához képest - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) honlapján közzétett adatokból.
A jelentés szerint, az előzetes adatok alapján, a megfigyelt távközlési szolgáltatók (internet, kábeltelevízió, telefon) távközlési tevékenységéből származó idei második negyedévi nettó árbevétele 204,9 milliárd forint volt, folyó áron 0,7 százalékkal haladta meg az előző év azonos időszakában elért 203,4 milliárd forintot.
Az idei második negyedév végén a mobiltelefon-előfizetések száma 11,8 millió, míg a vezetékes fővonalak száma 3,075 millió volt, utóbbi csaknem 3 százalékkal bővült éves szinten.
A mobiltelefon-előfizetéseken belül a havidíjas előfizetések száma meghaladta a 6,6 milliót, ez 5 százalékos növekedést mutat 2014 második negyedévéhez képest. A feltöltő kártyás előfizetések száma azonban 134 ezerrel, aránya pedig 1,8 százalékponttal csökkent. Az adatforgalom idén 13 300 terabyte volt, 44 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest.
A tavalyi második negyedév óta küldött SMS-ek száma 4,1, az MMS-eké 9,7 százalékkal csökkent, ami a KSH szerint az okostelefonokon használható helyettesítő alkalmazások elterjedésével van összefüggésben. A mobilról indított hívások száma a vizsgált időszakban lényegében stagnált (2,1 milliárd), a mobiltelefonálással töltött összes percidő (5,2 milliárd) azonban 7,1 százalékkal bővült a tavalyi év második negyedévéhez képest. A április-júniusban terjedő időszakban egy előfizetésre átlagosan 437 percnyi beszélgetés jutott, ez naponta átlagosan 4,8 perc telefonálásnak felelt meg.
A vezetékes hálózatból indított hívások száma 7,4, időtartama pedig 5,9 százalékkal csökkent a tavalyi év második negyedévéhez képest. A piac egyre inkább koncentrálódik, ugyanis az előfizetések - amelyeknek 81 százaléka egyéni, 19 pedig üzleti - több mint 93 százalékát 7 szolgáltató kezeli. A mobilinternet 17 százalékkal bővült az előző év azonos időszakához képest. A mobilinternetes adatforgalom 9,9 ezer terabyte volt, 38 százalékkal több az egy évvel korábbinál.
Kezdődik a hangyainvázió a magyar otthonokban: durva károkat okozhatnak, így lehet védekezni ellenük
Mutatjuk, milyen hangyafajtákkal találkozunk áprilistól a legtöbbször környezetünkben, mit érdemes róluk tudni és mekkora kihívást jelent elűzésük.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Szakértő: a tavaszi vetésű növényeket már érinti az aszály, nagyon kellene a májusi eső
- Závecz Research: négyen reménykedhetnek az EP-választáson
- Heltai Miklós: ismét meghonosodtak a barnamedvék Magyarországon
- Nagy Márton: az elektromos autózás jelenti a jövőt
- Megvan, hogy mely rollerekre kell biztosítást kötni
- Megvan a Magyar Nagydíj hivatalos szállítópartnere