Ismét mozgalmas hét áll mögöttünk: alábbi összefoglalónkban összegyűjtöttük neked a 18. hét legfontosabb, legérdekesebb, na meg legolvasottabb cikkeit.
Integrált faluban élnek majd a battonyai SOS Gyermekfaluból Orosházára költöztetett gyerekek, vagyis az új helyen nem lesz összefüggő gyermekváros, otthonaik a város különböző pontjain lesznek elszórva - tudta meg a Magyar Nemzet. A gyermekfalvakat működtető alapítvány szerint az új modell hatékonyabban segíti elő a gyerekek beilleszkedését a társadalomba.
A Battonyáról Orosházára költözést számos tényező együttesen indokolja - közölte a lap kérdésére a gyermekfalvakat működtető SOS Gyermekfalu Magyarországi Alapítványa. Az új helyszínen jobb az egészségügyi szolgáltatás, több általános iskolai és gimnáziumi férőhely várja majd az SOS-családokat, többféle szakmát lehet elsajátítani, gazdagabbak a kulturális és sportlehetőségek, és a jobb közlekedés is.
Az orosházi integrált faluban a városban elszórtan élnek majd a gyerekek nevelőszüleikkel, szomszédaik a városlakók lesznek. Így az SOS-gyermekek könnyebben alakíthatnak ki kapcsolatot, köthetnek barátságokat, azaz a közösség teljes jogú tagjának érezhetik magukat, hiszen nem egy külön, "elkerített" területen élnek majd.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- Napirenden a hadkötelezettség újbóli bevezetése Németországban, csak az érintettek nem akarják
- Andrés Iniesta, Sting és Brad Pitt borait is bárki megkóstolhatja egy magyar fesztiválon
- Újabb részletek a 18 magyar-kínai megállapodásról
- Szilágyi Áron: jó előjel lehet, hogy most sérültünk le, és nem az olimpia előtt
- Kettős célja lehet Oroszországnak a harkivi előrenyomulással
- A magyar férfi kézilabda-válogatott kettős győzelemmel jutott ki a vb-re