2024 I. negyedévében 2779 új lakás épült, 23%-kal kevesebb, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 4524...
Határozatlan ideig meghosszabbította a parlament a devizahitelesekre vonatkozó kilakoltatási moratóriumot hétfőn.
A bírósági végrehajtásról szóló törvény módosítását - egy ellenszavazattal- az ülésteremben tartózkodó mind a 177 képviselő támogatta, így a kilakoltatási tilalom addig tart, ameddig meg nem születik a devizahitelesek helyzetét rendező jogszabály.
A Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter által jegyzett, hétfőn - házszabálytól eltéréssel - jóváhagyott javaslat a kihirdetését követő napon lép hatályba. Ez volt az új ciklusban elfogadott első törvényjavaslat.
Az előterjesztés indoklásában emlékeztettek, hogy a meghosszabbított moratórium szabályai ezúttal is a téli kilakoltatási tilalomra vonatkozó rendelkezéseken alapulnak. Így nem lehet kilakoltatni azt a devizahitellel rendelkező természetes személyt, aki nem jogosult más, beköltözhető ingatlanra, nem önkényes lakásfoglaló, akit nem sújtottak rendbírsággal, és akit nem ítélt el bíróság hitelezéssel kapcsolatos visszaélés miatt.
A moratórium meghosszabbítását a már zajló végrehajtási eljárásokban is alkalmazni kell.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Ugyanakkor a parlament elfogadott egy szűkítő feltételt is, amely alapján bizonyos esetekben nem hosszabbítható meg a kilakoltatási tilalom. Így a továbbiakban nem alkalmazható a moratórium, ha az ingatlan árverési vevője vagy átvevője helyi önkormányzat, illetve állami vagy önkormányzati tulajdonú gazdálkodó szervezet, amely írásban vállalja, hogy a birtokba vételtől számított két éven belül felújítja az ingatlant, és a munkahelyteremtés, munkaerő-megtartás, helyben maradás elősegítése érdekében pályázatot ír ki a bérbeadására.
Nagyon fontos hírt kaptak a magyar nyugdíjasok: sokan jogosultak támogatásra, itt vannak a részletek
A nyugdíjasoknak is lehetőségük van otthonfelújítási támogatásból korszerűsíteni családi házukat.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Vállalkoznál, de nem tudod, hogyan kell? Jelentkezz a Delfinek között programra!
Pitcheld vállalkozásod a GEN Z Fest-en, ahol mentoraink segítségével lendülhetsz túl a problémákon.
- Nem hétköznapi autóbalesetet okozott egy aligátor
- Kína várost alapíthat a Holdon - mutatjuk
- Kegyetlenül meggyilkoltak három turistát Mexikóban
- Két magyar a tenisz top 50-ben, Marozsán Fábián karriercsúcson
- Hűségeskü - Újabb őrület a kommunista Észak-Koreában
- Összeült a válságstáb, Rishi Sunak így húzná ki a gödörből pártját a nagy választási kudarc után