A minisztérium adatai szerint 40 milliárdnál is több lesz a napelemekre adott állami segítség.
Jövő év február elejétől a társasházak törvényességi felügyeletét a jegyzők látják el, a rezsicsökkentés végrehajtásáról szóló törvényhez a zárószavazás előtt beadott módosítást december közepén szavazta meg a parlament.
Bár többször módosították, a ma is hatályos társasházi törvény 2003-ban született. A társasházak törvényességi felügyeletére azonban nem tartalmazott szabályt. Végül egy 2009-es módosítás egészítette ki ezzel a törvényt.
A társasházak törvényességi felügyeletét 2010 elejétől az ügyészség látta el. Amennyiben a törvényesség nem volt biztosítható, akkor az ügyészség a bírósághoz fordulhatott. Ezt a szabályt a kormány 2010 június közepén - törvénymódosítással - kivetette a társasházi törvényből. Azóta törvényességi felügyelet nélkül működtek a társasházak.
Jövő februártól újra lesz felettük törvényességi felügyelet, de azt nem az ügyészség, hanem a jegyző - a civil szervezetek feletti törvényességi ellenőrzés szabályai megfelelő alkalmazásával - látja el.
A Társasházak és Társasházkezelők Országos Egyesülete (TTOE) által összeállított törvénymódosító javaslatcsomag is első helyen említette a törvényességi felügyelet visszaállítását, ezért a szervezet üdvözli a változást - közölte az egyesület, Bék Ágnes elnökre hivatkozva az MTI-vel.
A társasházi törvény módosítását is tartalmazó jogszabály rendelkezik arról is, hogy a közös képviselő vagy az intézőbizottság - többletdíjazás felszámítása nélkül - köteles tájékoztatni a tulajdonostársakat minden hónap 15. napjáig kifüggesztett közleményben a rezsicsökkentés által érintett közüzemi szolgáltatásoknál elért megtakarításokról.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el, havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%, a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A tájékoztatási kötelezettség elmulasztása esetén a fogyasztóvédelmi hatóság bírságot szab ki, amit nem a társasháznak, hanem a mulasztó közös képviselőnek, vagy pedig az intézőbizottságnak kell megfizetnie. A rezsicsökkentéssel kapcsolatos új szabályok keddtől hatályosak.
A közleményben szerepel az is, hogy lesznek közös képviselők, akik visszaadják megbízatásaikat, s felhagynak tevékenységükkel, pedig a házak anyagi helyzetének bemutatásához eddig is hozzátartoztak a pontos kimutatások, ezért a felkészült közös képviselő számára igazán plusz feladatot csak a kifüggesztés jelenthet.
A közlemény felhívja az érintettek figyelmét arra is, hogy a közös költség csökkentése - a sajtóban megjelent hírekkel ellentétben - nem szerepel a törvényben. Nem is szerepelhet, hiszen ahhoz a tulajdonos közösség határozata alapján közgyűlésen meghozott döntés szükséges - közölték.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.