Rezsitámogatást ad a kormány az egyházi iskoláknak, a 2024. évi egyszeri kiegészítő támogatás fajlagos összege 41 760 forint/fő.
A gázszolgáltató azzal fenyegetett egy makói családot, hogy elzárja náluk a gázt tartozásuk miatt, amelynek összege 0 forint.
Különös felszólító levelet kapott a gázszolgáltatótól a minap a makói Papné Gruber Erika. A levél arról tájékoztatja, hogy a cég kezdeményezte a fogyasztó kizárását a földgázszolgáltatásból, mert tartozását nem rendezte - számolt be a különös küldeményről a Délmagyar.hu.
"Ügyfélszámláján a mai napon 0,00 forint tőketartozást és ezt meghaladóan ennek járulékait és egyéb költséget tartunk nyilván" - állapítja meg a levél, amely arról is szól, hogy ha hátralékát 8 napon belül nem rendezi, a társaság felbontja a vele kötött szerződést.
Az ügyfél szerint az összeget illetően biztos nem elírásról van szó: ügyfélszámláján valóban 0 forint tartozás lehet, ugyanis nincs hátraléka. Korábban ugyan előfordult, hogy késve fizettek be néhány csekket, és emiatt felszólító leveleket kaptak, de már az utóbbiak miatt külön kiszámlázott összeget is rendezték.
A cég elnézést kért a hibáért, és a felszólító levél költségét sem számlázza ki. A szerződés felmondásáról szóló értesítés egyébként sem kerülne a fogyasztónak pénzébe, de jelen esetben a felszólító levél még csak nem is hatályos. A 0 forintos számlát rendszerhiba miatt küldték ki. A problémát az okozhatta, hogy a befizetés könyvelése és a szerződés felmondásáról szóló levél kiállítása egy napon történt, így ezek sajnos elkerülték egymást.
Kezdődik a hangyainvázió a magyar otthonokban: durva károkat okozhatnak, így lehet védekezni ellenük
Mutatjuk, milyen hangyafajtákkal találkozunk áprilistól a legtöbbször környezetünkben, mit érdemes róluk tudni és mekkora kihívást jelent elűzésük.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Jobban jár, aki előre megveszi a vonatjegyét pünkösdkor
- Hiába a német recesszió, évtizedek óta a legnagyobb fizetésemelés jön a Bundestagban
- Drágábban építkezünk kevesebbet
- Fontos határidő jár le ma délután
- Három börtönőrt öltek meg egy akcióban - sokkoló videó
- Euro 2024: csak a csapatkapitányokkal fognak egyeztetnek a bírók