Mentesíti a kormány az állami építési beruházások rendjéről szóló törvény alkalmazása alól a Rákosrendező állomás környéki területeket.
Október elsején Pesterzsébeten nem lesz elérhető a melegvíz és a fűtési szolgáltatás sem - olvasható a FŐTÁV Zrt. friss fogyasztói tájékoztatójában.
A FŐTÁV Zrt. közleménye szerint a XX. kerületben a Pesterzsébeti lakótelepen, 2013. október 1-jén reggel fél 7-től előre láthatóan este fél 7-ig távvezetéki hibaelhárítási munkálatok miatt, a melegvíz és a fűtési szolgáltatás szünetelni fog.
A szolgáltatás kieséssel érintett utcák teljes listáját IDE KATTINTVA tekintheted meg.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
- Hiába a belépődíj, bevezetése óta is közel 100 ezer turista kereste már fel Velencét
- Az idővel versenyt futva készül Karsai Dániel színdarabja
- Emlékszik még az AstraZeneca vakcinára? Elfelejtheti!
- Dobrev Klára és Karácsony Gergely is elmondta véleményét a Tisza párttal való együttműködésről
- Távozik a csapatkapitány a Ferencváros hokicsapatától
- Radikálisabb vélemények is megjelentek a tiltakozó palesztinpárti tüntetők körében