Az új elszámolási rendszer visszafogta a lakosság napelemtelepítési kedvét, az iparág azt látja, minimális, szemmel gyakorlatilag nem is látható az új megrendelők száma.
Frissítette a Magyar Napelem Napkollektor Szövetség (MNNSZ) a megbízhatatlan és másokra ártalmas vezetőkkel rendelkező cégek listáját.
Az MNNSZ frissítette honlapján a megbízhatatlan és másokra ártalmas vezetőkkel rendelkező cégeket tartalmazó feketelistáját. Az összesítés szerint jelenleg 13 hazai és egy külföldi székhellyel rendelkező vállalkozás található a nem ajánlott cégek, s cégvezetők listáján.A néhol hivatkozott magyarázat szerint akad vállalkozás, amely azért került fel a listára, mert megkárosította a szövetséget, vagy például nem fizette ki a béreket, illetve az alvállalkozókat. De van olyan cégvezető is, aki a Szövetség állítása szerint azon túl, hogy a megvásárolt áruk ellenértékét nem fizette ki, még az általa kibocsájtott és a kezesek által aláírt váltójának sincs semmilyen fedezete.
Kezdődik a hangyainvázió a magyar otthonokban: durva károkat okozhatnak, így lehet védekezni ellenük
Mutatjuk, milyen hangyafajtákkal találkozunk áprilistól a legtöbbször környezetünkben, mit érdemes róluk tudni és mekkora kihívást jelent elűzésük.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Átmenetileg elbukott a Szoboszlai-show
- Nagy Márton kiemelt ügyben tárgyalt német autógyártók vezetőivel
- Visszaszólt a kormány a benzinkutasoknak
- Már a puszta túlélés a tét - új szakaszba lépett az ukrajnai háború
- A Mária evangéliuma rockopera pünkösdkor a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon
- Egyre többen repülnek ki Szoboszlai meccseire