18 °C Budapest

Újabb benzinkutakat zár be a Shell Magyarországon

2013. március 14. 08:31

A múlt évi 17 után az idén 15 magyarországi töltőállomását zárja be a Shell, és a megmaradó kutak többségénél megszűnik az éjszakai nyitva tartás - írja a Világgazdaság.

A szűkülő piac és a kedvezőtlen szabályozási környezet miatt romló üzleti feltételek késztetik a megtakarításra a társaságot, amely az elmúlt három évben veszteséges volt. A takarékoskodás nyomán 2008 óta már több mint ezer munkahely szűnt meg az ország második legnagyobb üzemanyag-kiskereskedőjénél. Az idei évet 230 töltőállomással kezdte a cég, ezt a számot kénytelen tovább csökkenteni.

Erényi Balázs, a Shell Hungary Zrt. igazgatósági elnöke a tevékenységüket nehezítő szabályozók közül kiemelte a válságadót, illetve annak megszűnését követően az újonnan módosított iparűzési adót, valamint a trafiktörvényt.

A piac többi szereplője is hasonló gondokkal küzd. Az AGIP Hungária 190 töltőállomásból álló hálózatának optimalizálásán dolgozik. Az OMV kútjainak száma tavaly 180-ról 170-re csökkent. A múlt év végén 360 hazai töltőállomással rendelkező Mol négy kutat zárt be tavaly, igaz, hamarosan egy új töltőállomást is nyit.

 

NEKED AJÁNLJUK
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 12. vasárnap
Pongrác
19. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2024. május 11. 19:18
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem