Magasabb távhőárat hozhat a közműadó - írja a Napi Gazdaság.
A szaktárca a korábbi várakozásokkal ellentétben nem hirdette ki október 1-jéig a távhőtermelők által várt új rendeletet, ezért továbbra is bizonytalan, hogy mi lesz a már korábban is tetemes veszteséget generáló távhőtermelők sorsa.
A szakmai szervezetek az idei fűtési szezonban a tavalyinál 5-6 százalékkal magasabb hődíjra tettek javaslatot, ez azonban a fogyasztói árakban nem jelentett volna ilyen mértékű emelést, a piaci szereplők szerint a többletet az áramfogyasztók által fizetett - és a távhőszolgáltatóknak juttatott -, kilowattóránként 1,2 forint "kapcsolt fillérből" lehetne fedezni.
Fekete Csaba, a Főtáv Zrt. vezérigazgatója, a Magyar Távhőszolgáltatók Szakmai Szövetsége elnöke szerint a teljes energia- és vízközműszektor több ezer milliárd forintos árbevételéhez képest "nem tűnik drámaian magas összegnek" a közműadóból várt 30 milliárd forint költségvetési többletbevétel. A teljeskörűen szabályozott területeken (például lakossági és külön kezelt intézményi szektorban) a rendszer zárt, ezért bármilyen adó a szolgáltató elismert költsége, amelyre fedezetet kell biztosítania a szabályozásnak. Fekete Csaba szerint ezért inkább szabályozói oldalról lehet kihívás a fedezet lakossági áremelés nélküli megteremtése.
Kezdődik a hangyainvázió a magyar otthonokban: durva károkat okozhatnak, így lehet védekezni ellenük
Mutatjuk, milyen hangyafajtákkal találkozunk áprilistól a legtöbbször környezetünkben, mit érdemes róluk tudni és mekkora kihívást jelent elűzésük.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Figyelmeztetnek: medve jár egy Pest vármegyei település határában - képek
- Új "végítélet"-repülőket alakít ki az USA
- Sztárgenerációk találkozója - kezdődik a 77. cannes-i fesztivál
- Kaiser Ferenc: hosszú háborút jelez az orosz védelmi miniszter lecserélése
- Megnyílt idehaza az első eladó nélküli bolt
- Vallomást tett Donald Trump korábbi személyes ügyvédje