Az IMF tavaszi jóslata összegezte, hogy melyik uniós országtól milyen növekedésre számítanak 2025-ben. Magyarország előkelő helyen szerepel az összevetésben.
Bár év végére minimálisan csökkent, de a tavalyi év átlagában a lakosság a rendelkezésére álló jövedelemének mintegy 9%-át takarította meg, ami legalább hat éve messze a legmagasabbnak számít. Ez persze nem véletlen a gazdasági válság, illetve például a magánnyugdíjpénztári rendszer átalakításából fakadó óvatossági megtakarítások miatt.
A Magyar Nemzeti Bank tegnap megjelent inflációs jelentésének a lakossági fogyasztással foglalkozó részében egy érdekes ábrát láthatunk arról, hogy az elmúlt években a lakosság a rendelkezésére álló jövedelmét hogyan használta fel a három lehetséges célra. Amint látható: a fogyasztási célú felhasználás (fogyasztási ráta) a 2008-ban indult válság előtt volt a legmagasabb, 93% körüli, miközben nettó értelemben negatív tartományba hajlott a megtakarítási ráta. A válsággal azonban együtt járt az emelkedő munkanélküliség, az emelkedő hitel törlesztő részlet és a fokozódó bizonytalanság, amely fájdalmas alkalmazkodást indított el. Ennek jeleként a fogyasztási ráta süllyedt, míg a megtakarítási ráta újra pozitív tartományba emelkedett.
Az elmúlt években sorozatosan csökkenő kiskereskedelmi forgalom tükörképeként látszik az, hogy a fogyasztási ráta 2011-ig fokozatosan süllyedt, tavaly azonban emellett az első negyedévben ugrásszerűen nőtt a megtakarítási ráta. Ez az év egészében is kitartott, sőt fokozódott, így az év átlagában 8,9%-os szintet ért el. Ez azt jelenti, hogy a 2005 óta rendelkezésre álló idősor alapján tavaly legalább hat éve a messze a leginkább spórolós volt a magyar lakosság.
Óvatosak maradhatnak a fogyasztók
Az MNB szakértői az inflációs jelentésben arra számítanak, hogy idén év elején a lakossági fogyasztás tovább csökkenhet. Érvelésük szerint azért, mert a lakosság jövedelmi alapfolyamatai továbbra is gyengék. Emlékeztetnek arra, hogy a vártnál magasabb infláció és a minimálbér-emelés kompenzációja körüli késések felerősíthetik a reáljövedelmek várt csökkenését az idei év első hónapjaiban. Az alacsony szinten alakuló bizalmi indikátorok rövid távon szintén óvatos fogyasztói magatartásra utalnak. Amint az alábbi táblázatból látszik, a háztartások fogyasztási kiadása idén 0,9%-kal csökkenhet, majd jövőre minimálisan, 0,2%-kal emelkedhet. Mindez szorosan összefügg azzal, hogy az MNB becslése szerint idén a lakossági reáljövedelem 2,2%-kal eshet és még jövőre is csak stagnálás várható.
Az MNB inflációs jelentésének további fontos üzenetei:
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el, havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%, a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
2012.03.29 10:01 MNB: stagnáló gazdaság és egyelőre magas infláció várható (3.)
2012.03.29 12:33 Nem nő idén a foglalkoztatottság a versenyszférában
2012.03.29 13:48 Mennyire fájna az országnak az IMF hiánya, vagy a drága benzin?
2012.03.29 14:19 Hatalmas megszorítás jön idén - De még ez sem elég?
2012.03.29 15:14 Ennyivel segít rajtunk a Mercedes-gyár - Mit mond Orbán Viktor?
Kezdődik a hangyainvázió a magyar otthonokban: durva károkat okozhatnak, így lehet védekezni ellenük
Mutatjuk, milyen hangyafajtákkal találkozunk áprilistól a legtöbbször környezetünkben, mit érdemes róluk tudni és mekkora kihívást jelent elűzésük.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Csoportos létszámleépítés zajlik az Állami Számvevőszéknél - a nap hírei
- Kilőtt a Rheinmetall, Európa legnagyobb fegyvergyártója lehet
- Gázolás Balmazújvárosban: zebrán, gyemekével együt ütötték el a biciklit toló anyát
- Rejtélyes rosszulétek a csengeri börtön építői között
- Elképesztő baleset történt az M1-e autópályán - videó
- Nem tetszett a nézőknek a klímaaktivisták akciója - videó