27 °C Budapest

Ezt kellene megváltoztatni Budapesten

Pénzcentrum
2011. április 30. 07:25

A főváros pénzügyi helyzete jól ismert, így a kérdés az, hogy a szűkös pénzügyi keretek között mégis milyen beruházásokat lenne érdemes megvalósítania Budapestnek, melyek hozzáadott értékükkel rentábilisak lehetnek?

Baross Pál FRICS, ügyvezető igazgató, Realaudit


Baross Pál

A főváros új vezetésének még időre lesz szüksége ahhoz, hogy megnyugtatóan felmérje, a megörökölt infrastrukturális beruházásoknak mekkora a befejezéshez szükséges forráshiányuk. Ha itt kialakul egy megnyugtató analitika, akkor véleményem szerint arra kell majd koncentrálni, hogy a befejezett metróvonal új állomásai, illetve az 1-es villamos budai hídfője milyen fejlesztési lehetőségeket indukálhat a környezetükben. Mindkét közlekedési beruházás radikálisan fogja megváltoztatni Budapest tömegközlekedéssel feltárható területeit és az új csomópontokhoz kapcsolható multifunkcionális fejlesztések kihasználásának lehetőségét. Hasonló lehetőséget látok a Moszkva tér átépítésére ígért kormányzati támogatás megvalósulásának esetére is.

Tovább folyik a Gázgyár területének fejlesztési előkészítése, és bár ott még komoly környezetrendezési munkák vannak hátra, ehhez a források részben már rendelkezésre állnak, részben a területre elképzelt multifunkcionális fejlesztés lehetősége kigazdálkodhatóvá teheti. A terület még ennek a ciklusnak egyik emblematikus fejlesztése lehet. Szintén lehetőséget látok a Várbazár és az ahhoz csatlakozó területek fejlesztésének elkezdésére. A Vár Budapest idegenforgalmi látványának és látogatottságának markáns területe, ahol a magántőke bevonása is könnyen elképzelhető.

Nincs sok pénz, a lista tehát rövid. De az általam javasolt prioritásoknak három előnyük van: meglévő fejlesztési kezdeményezések és irányok folytatása, emblematikus projektlehetőségek és magántőke bevonására való alkalmasság.

Bedőcs Bernadett, vezető tanácsadó, ECORYS Magyarország


Bedőcs Bernadett

Budapest jelenlegi pénzügyi helyzete és a most tapasztalható ingatlanpiaci megtorpanás megnehezíti nagyszabású projektek megvalósítását. Az ilyen időszakot a gondos ingatlantulajdonosok, illetve ingatlanfejlesztők a vagyon pontos felmérésére, tervek készítésére és fejlesztések előkészítésére használják. A fővárosban jelenleg több olyan nagyobb méretű, önkormányzati tulajdonban lévő, alul- vagy egyáltalán nem hasznosított ingatlan vagy terület is van, melyek fejlesztését - részben magántőke bevonásával - a közeljövőben el lehetne indítani. Ezek előkészítésére, tervezésére lehetne a fővárosnak most fókuszálni: projektekkel készülni arra az időszakra, amikor a befektetők is könnyebben fognak a saját tőkéjükből befektetni.

A kerületekkel és az állammal közösen olyan projekteket kellene a "startvonalig" juttatni, mint a Várnegyed, az óbudai Gázgyár, belső városi vasútterületek, Észak-Csepel, ahol egy alaposan kidolgozott program alapján magántőke bevonásával meghatározó projektek jöhetnének létre. Budapestnek attraktív befektetési helyszínné kellene válnia a következő időszakban, amit a fővárosnak kellene tevékenyen elősegítenie, és aminek eredményeképp több forrás jutna kultúrára, oktatásra, városfenntartásra, valamint a tömegközlekedés fejlesztésére.

Emellett persze fontos feladat a jelenlegi nagy infrastrukturális projektek megfelelő menedzselése és időben történő lezárása, ami egyrészt pluszkiadásokat takaríthat meg az önkormányzatnak, másrészt így a végeredményt minél hamarabb élvezhetnék a város lakói.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

Turányi Bence, partner, építész, t2a építésziroda


Turányi Bence

A legnagyobb hozzáadott értékkel bíró beruházás egy nemzetközi szinten is versenyképes köztérfejlesztési stratégia megalkotása és annak következetes megvalósítása lenne.

Ahhoz, hogy a város hosszú távon úrrá tudjon lenni pénzügyi nehézségein, mindenekelőtt barátságos és élhető, adottságaival okosan gazdálkodó, jó állapotú fizikai és szellemi térré kell válnia. Nem kisebb feladatra van szükség, mint újra életerős, egészséges embert faragni a most tetszhalott állapotban lévő betegből. Ehhez pedig a városlakók, az emberek mindennapjain keresztül vezet az út. Olyan környezetet kell teremteni, ahol nap mint nap gyorsan és jókedvűen jutnak el a munkahelyükre, ezért hatékonyan dolgoznak. Ahol szívesen töltik a szabadidejüket, és a pénzüket is szívesen költik. Csak ilyen városba jönnek messziről vendégek. Ki akarna egy koszos, elhasznált és frusztrált városban dolgozni vagy odautazni körülnézni?

Az utóbbi évek uniós pénzekből finanszírozott "burkolatfelújítási" programjain túlmutató, a közösségi közlekedést előtérbe helyező, környezettudatos technológiákon alapuló, átfogó vízió kidolgozására van szükség.

Az elmúlt húsz év budapesti projektjei közül számomra a Budapest Szíve program az egyetlen jelentős minőségi javulást eredményező közberuházás a város életében. Jól példázza, hogy a közterek fizikai és szellemi megújítása már rövid távon is érzékelhető minőségi ugrást eredményezhet a város életében.

Budapestnek a közösségi terek és a közösségi közlekedés felértékelésének stratégiájába kell invesztálnia. A gigantomán, pénzzabáló presztízsberuházások ideje nem most van itt. (Tényleg, léteznek egyáltalán ilyen idők?) A XXI. század elején a városlakók valódi igényein alapuló, a közösség érdekeire koncentráló, emberi léptékű stratégiáké a jövő. Ha Koppenhágában vagy New Yorkban bevált ez a módszer, Budapesten miért ne működne?

 

Meglepő dolgokat rejt egy kamasz naplója 2024-ben: less bele, a te gyereked is érintett!

Megvalósul Jocó bácsi nagy álma, színpadra állítják regényét. A Kamaszharc, bár fikció, a tanárként nap, mint nap megtapasztalt élethelyzeteket dolgozza fel.

Egyedülálló zenés activityt fejlesztett a magyar gyógypedagógus  (x)

Egy hazai gyógypedagógus-zeneterapeuta összerakott egy többszörösen díjazott zenei társasjátékot.

Ez a superfood lehet a foci Eb nagy slágere (x)

Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.

Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

NAPTÁR
Tovább
2024. május 28. kedd
Emil, Csanád
22. hét
Május 28.
Nemzetközi tejnap
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm