A mai naptól az eddigi 18 %-ról 5 %-ra csökken a távhő áfája. Szollár Domokos szerint ezzel az intézkedéssel - a mintegy 650 ezer távfűtéses lakásban élő - 2 millió ember terhei csökkennek. A kormányszóvivő hozzátette, hogy a korábbi mérsékléssel együtt éves szinten nagyságrendileg 45-50 ezer forinttal lehet alacsonyabb egy átlagos fővárosi távfűtéses lakás fűtési költsége.
Szollár Domokos elmondta, hogy egy országgyűlési döntés után augusztus 1-től már a kedvezményes, 18 %-os kulcsba sorolták a távhő áfáját, ami mától tovább csökken 5 %-ra.
A kormányszóvivő számításai szerint az elmúlt hónapok távhődíj- és áfa-mérsékléseinek köszönhetően egy átlagos budapesti távfűtéses lakás éves fűtési költsége 2010-ben akár 45-50 ezer forinttal is kevesebb lehet, mint tavaly volt.
Szollár hozzátette, hogy a távhő-áfájának csökkentése mellett számos egyéb intézkedéssel próbálják enyhíti a távfűtéses lakásban élők terheit. A Panel-, illetve az ÖKO-Program keretén belül évek óta jelentős támogatást nyújthatnak a távfűtéses lakások korszerűsítéséhez, illetve az épületek energiahatékonyságának növeléséhez.
Az ellenzék szerint több mint egy év kellett ahhoz, hogy a kormány tagjai felsorakozzanak a kezdeményezésük mögé. Az egyik ellenzéki képviselő kiszámította, hogy több tízezer forint felesleges kiadástól kímélhették volna meg a családokat, ha előbb lépnek.
Kezdődik a hangyainvázió a magyar otthonokban: durva károkat okozhatnak, így lehet védekezni ellenük
Mutatjuk, milyen hangyafajtákkal találkozunk áprilistól a legtöbbször környezetünkben, mit érdemes róluk tudni és mekkora kihívást jelent elűzésük.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Öten távoznak Újpestről
- Virág Judit: a Covid-járvány megdöbbentően növelte az árverések iránti érdeklődést
- Súlyos vád érte az orosz védelmi minisztérium személyzeti főnökét
- Szoboszlai és a többiek – így reagált a külföld a magyar Eb-keretre
- Tanítás és tanulás az MI segítségével – újra megnyílt a ProSuli pályázata
- Elhunyt Alice Munro Nobel-díjas írónő