25 °C Budapest

Lebőgés! A világ legmagasabb épülete csak egy üres csontváz

2010. január 4. 17:32

Ma adják át a világ legmagasabb épületét Dubajban, mely több mint 800 méter magas. Kár, hogy a megnyitóra egyáltalán nem készült el.

Az egymilliárd dollárból felépült Burj Dubai 824 méter magas, vagyis kicsivel több, mint fél mérföld - ez több, mint kétszerese az Empire State Building magasságának. Ám a semmilyen pompát nem nélkülöző megnyitó ünnepséget minden bizonnyal beárnyékolja a tény, hogy Dubaj gazdasága összeomlott, ráadásul csupa fém és üveg épület belülről koránt sincs készen.

A Daily Mailben megjelent képek tanúsága szerint az építkezésen még múlt hét végén is teljes volt a kavalkád, hétvégén több ezer dolgozó keze alatt égett a munka, hogy valahogy átadható állapotba kerüljön az épület.

Hiába néz ki azonban kívülről befejezettnek a Burj Dubai, belülről még évekig nem lesz kihasználva - legalábbis a megnyitóig a 37 üzleti célra épített szinten egy négyzetmétert sem sikerült bérbeadni. Így aztán nem is készült el a belső tere időben, legalábbis messze nem mindenütt.


A 169 emeletes épület a tervek szerint komplett városkának is beillik: apartmanokkal, boltokkal, éttermekkel és irodákkal. De található még itt fitnesz-terem, night club, egy Giorgio Armani által tervezett hotel és egy mecset is.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 6. hétfő
Ivett, Frida
19. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm