A Rightmove nemzetközi ingatlanportál legfrissebb statisztikái szerint közel másfélszer annyian kerestek rá a dubaji ingatlanokra, mint az előző időszakban. A győzelemnek azonban nem igazán örülnek a homokkirályság lakástulajdonosai, mert a háttérben nagy valószínűséggel nem az egymásra licitáló vevőjelöltek, hanem az áron alul lecsapni készülő ingatlan-keselyűk állnak.
Forrás: Propertywire
Hasonló okokból megszaporodtak a spanyol ingatlanokra vonatkozó keresések is. Akik nem egy másik kontinensen szeretnének vásárolni és kedvező áron akarnak lakáshoz jutni, azoknak ez lehet az egyik legkézenfekvőbb megoldás.
A portál statisztikái szerint Új-Zéland és Ausztrália is meglepetést okozhat 2010-ben. Az elmúlt hónapokban fokozatosan emelkedett a világ másik végén található ingatlanok iránti érdeklődés, ami azt vetíti előre, hogy jövőre megélénkülhet a térség ingatlanpiaca.
A befektetők elsősorban azokon a területeken szaglásznak, ahol - feltételezve, hogy már elértük a mélypontot - jelentős hozamra számíthatnak az előttünk álló időszakban. Az adatbázisban található országok 58 %-ánál regisztrálták a keresések számának emelkedését.
Európában a spanyol mellett a portugál, az olasz, a ciprusi és a görög ingatlanok voltak a legkeresettebbek, ami a Földközi-tenger térségének dominanciáját mutatja. Őket követi Franciaország és Németország, az utóbbi országon belül a bajor térség volt a legnépszerűbb.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
Szakadék a kert végében: a szomszéd háza már a mélybe zuhant - képek!
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Minden bejelentés számít a gyermekek online bántalmazása elleni harcban
- Átlagosan négy és fél polgármester közül választhatnak a budapestiek
- Japán filmek és sorozatok érkeznek házhoz ingyenesen
- Csoportgyőztesként negyeddöntős a női válogatott
- Eszméleténél van, de továbbra is súlyos a szlovák kormányfő állapota – a nap hírei
- Lengyelország „áthatolhatatlanná” teszi a határait, 2,5 milliárd dollárból