Életnagyságú lego-ház: már a múlté - videóval!

2009. október 4. 12:02

Hiába próbáltak vevőt találni az életnagyságú, kétszintes lego-házra, nem jártak sikerrel, így le kellett rombolniuk a BBC egyik show-műsorára készült építményt.

A mintegy 1000 önkéntes legó-rajongó részvételével felépült, 3,2 millió elemből álló ház egy szőlőültetvényen kapott helyet az angliai Dorkingban, azonban miután tulajdonosa ismét igényt tartott a területre, le kellett rombolni a házat.

Hozzávetőleg 50 ezer fontba került volna ugyanis a ház lebontása, és újbóli felépítése a Windsorban található Legoland-ben. Ezt a költséget azonban egyik fél sem vállalta magára, így a szőlészet, valamint a ház szülőatyja is hirdetni kezdte az épületet eladásra. A Facebook-on 2500 rajongója is akadta projektnek, azonban vevő egy sem akadt rá, így a házat lebontják.

A kétszintes épületben lego-csapok, lego-vécék, lego-székek, lego-ágy de még lego-fürdőkád is volt, melyek mindegyikét úgy építettek meg, hogy használhatóak is legyenek.

Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 12. vasárnap
Pongrác
19. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2024. május 11. 19:18
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem