Nicolas Cage 2006-ban csatlakozott azokhoz a sztárokhoz, akik saját kastéllyal rendelkeznek. Most azonban a gazdasági válság miatt több ingatlanától is meg kellett válnia. Forrás: ingatlan.net
Eladta 28 szobás bajorországi kastélyát Nicolas Cage, a válság miatt ugyanis nem tudta fenntartani az 500 éves ingatlant. Családi okai is voltak annak, hogy a színész annak idején itt vásárolt birtokot, édesanyja ugyanis Bajorországból származik.
Kezdődik a hangyainvázió a magyar otthonokban: durva károkat okozhatnak, így lehet védekezni ellenük
Mutatjuk, milyen hangyafajtákkal találkozunk áprilistól a legtöbbször környezetünkben, mit érdemes róluk tudni és mekkora kihívást jelent elűzésük.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Teljesen átalakul a Windows Start menüje – mutatjuk a részleteket
- Ámokfutás Óbudán: kiderült, miért jár 64 büntetőpont
- Ma még napszemüvegre is szükség lehet, de sajnos már nem sokáig - időjárás-jelentés
- Rákkeltő anyagot találtak a legtöbb autó utasterében
- Nem mindennapi veszély miatt figyelmeztették itthon a sofőröket
- Nincs megállás, megint többet fizethetnek a magyar autósok