Az amerikai, brit és spanyol ingatlanpiaci árzuhanás sokak számára maga a rémálom. A hiteleiket törleszteni, és házuktól megszabadulni nem tudó, elkeseredett emberek mellett akadnak azonban olyanok is, akik a felkapaszkodás esélyeit látják a mostani helyzetben.
Nagy-Britanniában nem ez az első, hogy az ingatlanárak hihetetlen esésnek indultak, hiszen a '90-es évek elején hasonló esettel álltak szemben, amit azóta csak ingatlanpiaci krachként emlegetnek. Sokan azzal vígasztalják magukat, hogy a mostani helyzet nem mérgesedhet el annyira, azonban ez tévhit, hiszen akkoriban az árak az 1989. májusi rekordmagasságból, 1995 júliusra 13,2 százalékkal zuhantak, most azonban 12 hónap alatt sikerült közel ekkora, 12,7 százalékos esést elkönyvelniük.
Ebben a környezetben sokan arra számítanak, hogy jóval kedvezőbb áron cserélhetik le lakásukat nagyobbra, vagy értékesebbre, mivel 10 százalékos áresés egy alacsonyabb értékű házon pénzben kifejezve kevesebb, mint egy nagyobb értékű esetében, tehát az egyiket elszenvedni, és a másikat megszerezni összességében nyereséget jelent.
Ez azonban így nem igaz, mivel az, hogy az ingatlanárak mondjuk 10 százalékot esnek, csak általánosságban igaz, valójában ingatlantípusonként, területenként változik, így előfordulhat, hogy bizonyos területen a kisebb lakások árai jobban csökkennek, mint a nagyobbaké, ekkor pedig megszűnik a méltányos üzleti lehetőség.
A lakáseladók egyik legnagyobb dilemmája, hogy érdemes-e lakásbővítésbe, átalakításba belefogni értékesítés előtt, vagy csökkenő árak mellett ez csak felesleges pénzkidobás.
Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!
A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)
Való igaz, hogy döcögő ingatlanpiacon jóval nehezebb a lakásfelújítás költségeit az árban érvényesíteni, mint egyébként, ésszerű keretek között azonban a sok eladó ingatlan közül kitűnhet egy rendbe szedett lakás.
Szemfülesebbek az USA-ban, Angliában, vagy Spanyolországban, ahol mostanra jelentősen megcsappant a kereslet, azonban komoly alkalmi vételekre is bukkanhatnak, hiszen kevés jelentkező esetén a vevők alkupozíciója.
Kezdődik a hangyainvázió a magyar otthonokban: durva károkat okozhatnak, így lehet védekezni ellenük
Mutatjuk, milyen hangyafajtákkal találkozunk áprilistól a legtöbbször környezetünkben, mit érdemes róluk tudni és mekkora kihívást jelent elűzésük.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Három börtönőrt öltek meg egy akcióban - sokkoló videó
- Euro 2024: csak a csapatkapitányokkal fognak egyeztetnek a bírók
- Meryl Streep Arany Pálma-díjával kezdődött a 77. cannes-i fesztivál
- Érdekes felmérés érkezett a magyarok utazási kedvéről
- Ma van a kupadöntők napja - sport a tévében
- Csiki Varga Tamás: logikus lenne a sorkötelezettség visszaállítása Európában, de van pár akadály