Az egyik feltétel, hogy a kormány, illetve a partnerségben megjelenő befektető legalább tízezer, a magyarok számára is megfizethető lakást épít.
Az Új Magyarország Fejlesztési Terv több mint 1,9 milliárd forintos támogatásának köszönhetően megújulnak Józsefváros öreg bérházai, a beruházás segítségével megszépülnek a negyed utcái és a terei. A Magdolna Negyed Programnak köszönhetően 2010-re közel 12 ezer ott élőnek javulnak az életkörülményei.
A józsefvárosi Magdolna Negyedre (Budapest-Józsefváros Népszínház utca - Fiumei út - Baross utca - Koszorú utca - Mátyás tér - Nagyfuvaros utca által határolt negyed) a közelmúltig a budapesti átlaghoz képest alacsonyabb iskolázottsági és képzettségi szint, magas munkanélküliség, a halmozottan hátrányos helyzetű családok magas koncentrációja, szegregáció, alacsony gazdasági potenciál, erőszakos bűnözés és leromlott települési környezet volt jellemző. Mindezek együttesen indokolták a megindított városmegújítási kezdeményezéseket.
A Magdolna Negyed Program (MNP) több egymásra épülő ütemben valósul meg. A jelenlegi II. ütemet a projektgazda, a Józsefvárosi Önkormányzat 2010 után is folytatni kívánja. 2005-ben az MNP I. ütemével kezdődött a városrész új típusú fejlesztési programja, amely a hagyományos felújítási eszközök mellett kiemelt hangsúlyt fektetett a szociális programokra, a helyi közösségek bevonására.
2005-2008 között egyebek mellett négy önkormányzati lakóépület felújítása, valamint a Mátyás tér közterület-rehabilitációja történt meg. A helyi társadalmi kapcsolatok megerősítését szolgálja az életre hívott CivilHáló kezdeményezés, amelynek hatására az Önkormányzat - elsősorban szociális tevékenységet végző civil szervezetek számára - kedvezményes feltételekkel biztosít helyiséget. Az MNP I. során átalakították a volt Kesztyűgyár épületét is, amely a MNP II. ütemében tervezett közösségi programoknak ad majd helyet.
A MNP jelenlegi, második ütemében a következő tevékenységek megvalósítására kerül sor:
- épületmegújítás a lakók bevonásával (16 önkormányzati és 7 társasházi tulajdonú épületben a szükségletektől függően a közös terek, a kapuk, az épületgépészeti hálózatok és egyes épületszerkezeti elemek felújítása),
- közterület rehabilitáció (a Mátyás tér forgalmának átszervezése és a kapcsolódó közterületek rehabilitációja, szabadidőudvar kialakítása),
- oktatási program (Lakatos Menyhért Általános Iskola és Gimnázium nyílászáróinak cseréje, akadálymentesítése, az épületen belül klubfoglalkozások megtartására alkalmas pinceklub kialakítása),
- közösségfejlesztési, szociális és bűnmegelőzési programok,
- gazdasági program keretében foglalkoztatási, képzési és szolgáltatásbővítési programok indítása.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A 2,16 milliárd összköltségvetésű projekt várhatóan 2010 nyarán fejeződik be. A város megújításának későbbi ütemei során, a 2010 utáni időszakban további önkormányzati épület-felújításokat, intézményi fejlesztéseket, közterület-rehabilitációt és barnamezős területek rehabilitációját terveznek megvalósítani.
Méltó ellenfele lehet a mogyoró-nachos-ropi sörkorcsolya triónak a kézműves sörfőzdék gyártási melléktermékéből készülő újfajta ropogtatnivaló.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Ha jól tippelt, 2,355 milliárddal lett gazdagabb
- Történelmet írt a Leverkusen a Bundesligában
- Már itthon is megvásárolható egy új eszköz, ami nagyon hasznos a cukorbetegeknek
- Szakértő: nem olyan gyakoriak az egyedi órák, mint gondolnánk
- Vitézy Dávid elkerítette saját magát a Népligetben
- Lépett a GVH, változtatnia kell a Vibernek