A bevándorlók mentik meg az USA lakáspiacát?

Pénzcentrum
2008. augusztus 14. 14:00

Az Egyesült Államok korábbi jegybankelnöke úgy véli, hogy a jövő év első felében kezdhetnek el stabilizálódni a lakásárak. A mélypont elérése még nem jelenti azt, hogy majd újabb szárnyalás kezdődik, de a lakáspiac végre megteheti a megszilárdulás felé vezető úton az első lépéseket.

Az ex-elnök szokatlan javaslatokkal állt elő, amikor a krízishelyzet megoldásával kapcsolatban kérdezték. Úgy véli, hogy a lakáspiacnak lökést adhatna a szakképzett bevándorlók nagyobb számban történő érkezése. Az árzuhanás megfékezésekor nem csak az amerikai tulajdonosok lélegezhetnek majd fel, hanem a nemzetközi pénzügyi krízisben érintett szereplők is. A lakásárak megerősödése a bankszektorra is pozitív hatással volna, a kihelyezett jelzáloghitelek biztonságosabbá válnának ennél fogva a bankok is közelebb kerülnének a korábbi egyensúlyi helyzetükhöz.

Az amerikai lakáspiac jelenleg erősen túlkínálatos, összesen mintegy 800 ezer lakóingatlannal van több a piacon, mint amennyi indokolt lenne. A végrehajtás alatt álló és az árveréssel fenyegetett lakásokat befektető cégeknek kellene felvásárolni. A megoldás részeként megemlítette még, hogy az ingatlanpiaci mutatókat a városi és a vidéki régiók adataival együtt kellene meghatározni, különben rendkívül lehangoló a kép.

A közgazdász azon dolgozik, hogy megkeresse azt a pontot, hogy meddig érdemes egy ingatlant, birtokolni és mikor éri meg inkább értékesíteni és a pénzt valami másba fektetni. A múltban akadtak olyan jóslatai, amelyeket nem a varázsgömbből olvasott ki, de egy hat évvel ezelőtti nyilatkozatában előre vetítette, hogy a lakásárak szárnyalása nem tarthat örökké. Most vajon eltalálta, hogy meddig tart a zuhanás?

Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 6. hétfő
Ivett, Frida
19. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm