0 °C Budapest

Befektetési alapok: visszatértünk kedvenceinkhez

Pénzcentrum
2013. november 21. 15:02 2 perc

A szeptemberi átmeneti megállót követően októberben jelentősen emelkedni tudott a hazai befektetési alapokban kezelt vagyon nagysága, egyetlen hónap alatt a vagyon közel 100 milliárd forinttal emelkedett. A tőkebeáramlás 73 milliárd forintot tett ki, ami annak fényében mindenképpen nagyon jó hír, hogy a hónap során 30 milliárd forintot vontak ki a zártkörű részvényalapokból. A piaci tendenciák azt mutatják, hogy az alapok népszerűsége töretlen, az alacsony kamatkörnyezetben folytatódik a megtakarítások átmozgatása.

A BAMOSZ közzétette az októberre vonatkozó statisztikáit, amelyből kiderült, hogy az alapokban kezelt vagyon 93,2 milliárd forintos emelkedést követően 4433,7 milliárd forinton állapodott meg, ami természetesen újabb történelmi csúcsnak felelt meg. A kezelt vagyon 2012 vége óta 1020,1 milliárd forinttal nőtt, a vagyon arányában 30%-kal, a növekedés legfőbb hajtóerejét a tőkebeáramlás jelentette, amely 882,9 milliárd forintot tett ki az évből eltelt 10 hónapban.


A kezelt vagyon változását két tényező határozza meg, a tőkeáramlás és a hozam. Egy hónappal ezelőtt aggodalomra okot adó számokról kaptunk számot, azonban az októberi statisztikák alapján azt lehet mondani, hogy csak egy átmeneti megállóról volt szó. Havi szinten a kezelt vagyon 93,2 milliárd forinttal nőtt, ebből a tőkebeáramlás 73 milliárd forintot tett ki, a befektetéseken elért hozamok 20,2 milliárd forintot jelentettek.

Az októberi adatok alapján visszatértünk a nyári hónapokban látott tendenciához, amikor 65-70 milliárd forint körül volt a tőkebeáramlás. A lakosság igaz már nem vásárolja olyan ütemben a befektetési jegyeket, mint az év első negyedévében, azonban még mindig jelentős összeg érkezik az alapkezelőkhöz, köszönhetően az egyre csökkenő jegybanki alapkamatnak. A betétekkel ma már alig lehet éves szinten 2,5-3%-ot keresni, az ügyfelek, ha el akarnak érni ennél magasabb hozamot, akkor azt vagy befektetési jegyekkel vagy lakossági állampapírokkal tehetik meg. Még mindig az látszik, hogy a két eszközosztály meg tud egymás mellett élni, a friss pénzek vegyesen osztoznak a befektetési jegyek és az állampapírok között.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
Kasza Elliott-tal  |  2026. november 5. 14:31
Lett új cégem, és egy meglévő mellé is vettem még részvényeket is. Volt olyan cégem, ami emelte az o...
Holdblog  |  2026. november 5. 13:23
Harminc éve még Magyarország és Bulgária emelte a régió agrárexportját, ma Lengyelország áll az élen...
Bankmonitor  |  2026. november 4. 13:44
Újabb mérföldkőhöz érkezett a Revolut. A digitális bankot egy újabb tőkebevonási kör lezárásával 115...
ChikansPlanet  |  2026. október 30. 10:34
Januárban ezen a helyen arról írtam, hogy a mesterséges intelligencia terjedése új energiaigényt zúd...
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?