School children in uniforms in class with tablets

Közeledik a pedagógus sztrájk: január végén beüthet a katasztrófa

2021. december 16. 15:32

A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) figyelmeztető sztrájkot hirdet január 31-re, miután a közös sztrájkbizottságuk tárgyalt a kormány képviselőjével.

Csalódottak az oktatásban dolgozók, ezért következő lépésként figyelmeztető sztrájkot szerveznek január végére. Ha a januári akciójuk nem lesz eredményes, úgy márciusra újabb sztrájkot szerveznek.

A figyelmeztető sztrájkot január 31-re, míg a következő sztrájkot március 16-ra szervezik, ezt jelentették be facebook oldalukon.

Egy bohózatban vettünk ma részt. Ha tehetnénk, fekete zászlókat lengetnénk

– mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának épülete előtt Szabó Zsuzsa, a PSZ elnöke, aki a kollégákkal együtt gyertyát tartott a gyász jeléül. Azt mondta, a héten beadják a bíróságra a még elégséges szolgáltatásokra vonatkozó követeléseinket. Nem sikerült elérniük, hogy vonják vissza a rendeletet, ami alapján fizetés nélküli szabadságra küldik azokat, akik nem oltatták be magukat, és nem lett megállapodás a béremelésről sem, a kormány ragaszkodik a 10 százalékos 2022-es emeléshez.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A két szakszervezet vezetői azt kérték az oktatásban dolgozóktól, hogy minél többen vegyenek részt a figyelmeztető sztrájkban, valamint a szülők és a diákok támogatását is kérték.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 6. hétfő
Ivett, Frida
19. hét
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem