Az Oktatási Hivatal korábbi közleménye szerint a következő hetekben 1 161 helyszínen várhatóan több mint 112 700-an érettségiznek.
Nem megfelelőek a körülmények ahhoz, hogy a középiskolákban megszerezzék a középszintű nyelvtudást a diákok.
Bár a keretek lehetővé tennék a középfokú (B2 szintű) nyelvvizsgának megfelelő nyelvtudás megszerzését a középiskola végére, az ehhez szükséges körülmények még nincsenek megteremtve - mondta Légrádi Tamás, a Nyelviskolák Szakmai Egyesületének elnöke az M1 hétfői műsorában. Véleménye szerint a közoktatásban alkalmazott nyelvórai csoportlétszám, tanterv és az összesen csaknem ezres óraszám lehetővé tenné a B2 szint elérését. Bizonyos körülmények, például az egyes iskolákban évente cserélődő nyelvtanárok, miatt
- mondta Légrádi. A közoktatási nyelvtanítás hatékonysága a kérdéses, hiszen egy magán nyelviskolában a diákok négy-ötszáz óra alatt elérik a középfokú szintet. Emellett a tanulók motiváltságának van még nagy szerepe, de a nyelvérzék hiánya nem lehet akadálya a B2 szint elérésének, legfeljebb több időre van szüksége a diáknak.
Légrádi Tamás a megoldást firtató kérdésre azt válaszolta: először fel kellene mérni a helyzetet, mert a végeredmény szempontjából több kétséges tényező - tanárok motiválása, felkészítése, szabadsága, a nyelvoktatás kezdete - is megvitatásra vár.
A kormány 2014 decemberében bejelentette: 2020-tól a felsőoktatásba csak az vehető fel, aki legalább középfokú (B2 szintű) nyelvvizsgával rendelkezik.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Vállalkoznál, de nem tudod, hogyan kell? Jelentkezz a Delfinek között programra!
Pitcheld vállalkozásod a GEN Z Fest-en, ahol mentoraink segítségével lendülhetsz túl a problémákon.
- Nem hétköznapi autóbalesetet okozott egy aligátor
- Kína várost alapíthat a Holdon - mutatjuk
- Kegyetlenül meggyilkoltak három turistát Mexikóban
- Két magyar a tenisz top 50-ben, Marozsán Fábián karriercsúcson
- Hűségeskü - Újabb őrület a kommunista Észak-Koreában
- Összeült a válságstáb, Rishi Sunak így húzná ki a gödörből pártját a nagy választási kudarc után