Az elsőfokú bíróság határozatáig, legkésőbb egy hónapig elrendelték a bőnyi iskolai késelés gyanúsítottjának letartóztatását.
Ma véget ér a mintegy két és fél hónapos vakáció és megkezdődik a 2016/17-es tanév az iskolákban.
Csütörtökön mintegy 1 millió 200 ezer általános iskolás és középiskolás diák veszi hátára az iskolatáskát, közülük 750 ezer az általános iskolás, 210 ezer a gimnazista, 210 ezer a szakgimnazista és 96 ezer a szakiskolás.
Mellettük 320 ezer óvodásnak is elindul az év. A mostani tanévben számos jogszabályváltozás is vár a diákokra és a pedagógusokra.
Csökkenhetnek a diákok terhei, az általános iskola 1-2. évfolyamain az új tananyag feldolgozása és a megelőző ismeretek ismétlése, gyakorlása a 45 perces tanórai időtartam 2/3 részében, 30 perc alatt megvalósulhat, a fennmaradó időt játékos módon lehet felhasználni.
Új köznevelési intézménytípusokat - szakgimnáziumot, új típusú szakközépiskolákat vezetnek be, és átalakul a köznevelési intézmények fenntartási rendszere. Új szabály szeptember 1-jei hatályba lépéssel, hogy óvoda esetében a napi nyitvatartási idő legalább nyolc óra. Ez a fenntartó engedélyével csökkenthető, de ha a napi nyitvatartási idő nem éri el a nyolc órát, úgy a fenntartót a költségvetési támogatás teljes összegben nem illeti meg.
NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!
Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)
A 2015. január 1-jén ideiglenesen Pedagógus II. fokozatba besorolt tanárok besorolása minősítési eljárás lefolytatása nélkül véglegessé válik. Minősítési eljárás nélkül előre kell sorolni Pedagógus II. fokozatba azokat, akiknek 2016. szeptember 1-jén a rá irányadó öregségi nyugdíjkorhatár betöltéséig és az öregségi teljes nyugdíjhoz szükséges szolgálati idő megszerezéséig hét év, vagy annál kevesebb idejük van hátra, vagy öregségi nyugdíjra jogosultak.
A legfontosabb dátumok:
- A most induló tanév első féléve január 20-ig tart, és 27-én osztják ki a félévi értékeléseket.
- Az őszi szünet 2016. november 2-től 2016. november 4-ig tart majd, a téli szünet 2016. december 22-től 2017. január 2-ig.
- Tavaszi szünet 2017. április 13-tól 2017. április 18-ig lesz.
- Most induló tanév utolsó tanítási napja 2017. június 15, csütörtök.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Vállalkoznál, de nem tudod, hogyan kell? Jelentkezz a Delfinek között programra!
Pitcheld vállalkozásod a GEN Z Fest-en, ahol mentoraink segítségével lendülhetsz túl a problémákon.
- Nem tétovázott a rendőr, odavert a csavarkulccsal
- Ha sok YouTube-videót néz mobilon, akkor ez egy fontos újdonság
- Indul a balatoni strandok nagy megmérettetése
- Vadásztársait fogadta örökbe a Müller drogérialánc tulajdonosa, most félmilliárd eurót követelnek tőle
- Fontos tudnivaló a nők nyugdíjához – a nagymamák előnyben
- Vigyázat, már a mesterséges intelligenciával vadásznak a rendőrök a mobilozó autósokra