Immár nem minősülnek közfeladatot ellátó személynek a pedagógusok, így az azzal járó védelem sem illeti meg őket.
A jövő héten kezdődő tavaszi szünetben több százezer rászoruló gyermek kaphat ingyenesen meleg ételt - írja a Magyar Idők.
Jön az első olyan iskolai szünidő, amikor az önkormányzatoknak kell biztosítaniuk minden hátrányos és halmozottan hátrányos tanuló ingyenes étkezését, aminek a költségét az állam állja. Így a most következő tavaszi szünetben akár200 ezer gyerek kaphat ingyen meleg ételt.
A szünidei, térítésmentes étkezésben minden 14 év alatti iskolás, óvodás és bölcsődés gyermek részesülhet. Ezt a szülőknek kell kérelmezni, és a jegyző állapítja meg a rászorultságot. A lap úgy tudja az önkormányzatok már leadták, hogy hány gyermek számára kérnek meleg ételt.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Vége az operációnak: mesterséges kómában tartják a szlovák miniszterelnököt
- Merényletet követtek el Robert Fico szlovák kormányfő ellen, életveszélyes állapotban vitték kórházba - a nap hírei
- Sebész a Fico-merényletről: több szervet is eltalálhatott a lövedék
- Észtország Ukrajnának adja a lefoglalt orosz vagyont
- Robert Fico előre megjósolta az ellene elkövetett merényletet?
- EBRD-elnök: folytatható Ukrajna pénzügyi támogatása