Ha az SNI körülményei a fiatal szakképzésbe kerülésének idején is fennállnak, azokat a szakképzési intézménynek és a duális képzőhelynek is figyelembe kell vennie.
Nemcsak a szakértők ellenőrzik a pedagógusok munkáját az idén induló tanfelügyeleti rendszer keretében, de az iskoláknak és az óvodáknak ötévente magukat is teljes körűen értékelniük kell - írja a Magyar Nemzet csütörtökön a szaktárca egyik rendelettervezete alapján.
A tervek szerint már az első évben közel 30 ezer pedagógust értékelnek. A tervezet értelmében az önértékelés részeként kétévente meg kell vizsgálni a pedagógusok teljesítményét, az intézményvezető munkáját pedig megbízása második és negyedik évében.
A tervezet rögzíti, hogy legkésőbb 2017. június 30-ig minden pedagógusra, 2020. június 30-ig pedig minden intézményre vonatkozóan el kell készíteni a teljes körű önértékelést.
Azokat, akiket az első körben ellenőriznek, március 31-ig értesíti ki az Oktatási Hivatal.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- Megsorozta az orosz olajfinomítókat Ukrajna, lángolt a Lukoil létesítménye - videó
- Négy hét múlva lesznek a választások Magyarországon - itt vannak a tudnivalók
- Gond van a világ egyik legismertebb szószával
- Házrobbanás - emberölés kísérlete miatt nyomoznak
- Forró témák a napirenden - Ukrajna egyik legelszántabb támogatója elnököt választ
- Vihart kavar az atléták pénzdíjazása az olimpián, de nagy változást indíthat el