A mai napon, május 9-én, csütörtökön angol nyelvből írnak érettségit a diákok. Középszinten 34 491-en, emelt szinten 20 821-en.
Szeptembertől lesz kötelező az iskolákban az új típusú iskolai fizikai állapotfelmérés: a nemzeti fittségi teszt. A diákok fejlődését így az egyéni adottságaikhoz képest mérhetik, a teszt gyakorlataira a tanulók nem kapnak osztályzatot.
Az ötödik évfolyamtól felfelé minden osztályban évente kötelező lesz elvégezni a nemzeti egységes tanulói fittségi tesztet. A mérési rendszert a Magyar Diáksport Szövetség dolgozta ki a kormány kérésére - mondta korábban Molnár László, a szövetség szakmai igazgatója.A felmérés háromféle eredménnyel végződhet: a diák vagy az egészségzónába kerül, vagy fejlesztésre, vagy fokozott fejlesztésre van szüksége, Molnár László hangsúlyozta, a tanulók csak szöveges értékelést, javaslatot kapnak, a tesztre nem jár osztályzat.
November végéig csaknem hétezer pedagógus vesz részt az állapotfelméréshez kapcsolódó képzésen, a szükséges eszközöket pedig a Magyar Diáksport Szövetség jóvoltából már majdnem az összes, több mint 3600 nappali rendszerű oktatási intézmény megkapta.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- Öt autó ütközött az M1-esen, ezután jött az igazi baj
- Gyomorforgató dolgokat művelt a rábízott kislányokkal
- Megtermett aszteroida suhan el a Föld mellett
- Magyar–kínai iskolában tett látogatást a kínai elnök neje
- Jogerős döntés született a főpolgármester-jelöltekről
- Nincs megállás, újabb bombafenyegetések Szlovákiában