18 °C Budapest

Hivatalos: 6 hétig nem utalnak nyugdíjat Magyarországon

2016. december 12. 11:01

A december különösen jó hónap a nyugdíjasok számára, hiszen a szokásosnál 10 nappal korábban, már másodikán megérkezett a nyugdíj. Ráadásul, még ebben a hónapban az összes nyugdíjas kap ajándékba 10 ezer forintot a kormánytól. A hamarabb jött pénzt azonban nem érdemes gyorsan elkölteni, hiszen bőven kell még várni a januári nyugdíjra.


A legtöbben talán még mindig meglepődnek azon, hogy az év utolsó hónapjában a szokásosnál tíz nappal korábban, már december 2-án megérkezett a nyugdíj. A Pénzcentrum értesülései szerint jövőre sem várható komoly változás az utalási időpontban.

Bár jó dolog decemberben elején megkapni a pénzt, a nyugdíjasoknak nem szabad elfelejteniük, hogy a januári nyugdíj nem fog korábban érkezni. Ezért nem érdemes hamar elkölteni a decemberben kapott nyugdíjat, hiszen a pénzt az átlagos 30-31 nap helyett most 41 napra kell beosztani.

A következő nyugdíj ugyanis csak január 12-én érkezik meg.

Általánosságban elmondható, hogy jövőre is minden hónap 12-én lehet számítani az utalásra. Abban az esetben azonban, ha 12-e hétvégére esik, akkor a megelőző pénteken vagy a következő hétfőn érkezik majd a pénz. A decemberi időpontot még nem lehet biztosan tudni, de vélhetően 2017-ben is a szokásosnál korábban érkezik majd a nyugdíj az év utolsó hónapjában.

Némi vigaszt nyújthat azonban, hogy még idén decemberben minden nyugdíjas kap plusz 10 ezer forintot Erzsébet-utalvány formájában. Ráadásul 2017 januárjától 1,6 százalékkal emelkednek a nyugdíjak. Így a jelenlegi 109 561 forintos öregségi átlagnyugdíj 111 314 forintra nő.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

KATTINTS! Alig emelkedik majd a szabolcsiak nyugdíja

Nagyon be kell osztani a pénzt

A pénz beosztása azonban még így sem lesz könnyű feladat. Hiszen karácsonykor a nyugdíjasoknak is gondolniuk kell szeretteikre. A felmérések szerint 2016-ban már 37 500 forintot költünk ajándékokra, ami alig két év alatt 30 százalékos emelkedést jelent, ezt pedig nem egyszerű a jelenlegi 109 ezer forintos átlagnyugdíjból kifizetni. Ráadásul a legtöbb magyar nyugdíjas 100 ezer forintnál is kevesebből él havonta.

A társadalomban egyébként erőteljes kettészakadás figyelhető meg. Míg két éve 11 százalék nem vett ajándékot, addig mára ez megduplázódott, a többség azért nem vásárol ajándékot, mert nincs miből - világít rá a Cofidis friss kutatása.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 28. csütörtök
Gedeon, Johanna
13. hét
Március 28.
Nagycsütörtök
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem