21 °C Budapest

Egymillió magyar nyugdíjas a tönk szélén: 130 ezernél is kevesebbet kapnak

2021. február 10. 09:30

Egymillió nyugdíjas van Magyarországon, aki 130 ezer forintnál kevesebb járandóságban részesül. Farkas András nyugdíjszakértő kiemelte, hogy a jelenlegi nyugdíjrendszer sokszorosan sújtja a kisnyugdíjasokat, hiszen számukra a nyugdíjemelés is kevesebb pénzt jelent.

A jelenlegi nyugdíjrendszer sokszorosan sújtja a kisnyugdíjasokat és az alacsonyabb nyugdíjból élőket. Nekik ugyanis kisebb összegből kell gazdálkodniuk, és számukra a nyugdíjemelés is kevesebb pénzt jelent, mivel annak összege minden nyugdíjas esetében a saját nyugdíjának 3 százaléka - mondta az ATV Start című műsorában Farkas András nyugdíjszakértő. A kevesebb nyugdíjjal tehát kisebb emelés jár - húzta alá.

A középnyugdíj mértéke jelenleg 130 ezer forint, ami azt jelenti, hogy egymillió nyugdíjas ennél kevesebbet, egymillió pedig ennél többet kap

- ismertette a szakértő, majd kiemelte: egy százaléknyi emelés 35-37 milliárd forintba kerül. Emlékeztetett, péntektől érkezik a 13. havi nyugdíj első részlete, ami egyheti nyugdíjnak felel meg. Ez átlagosan 37 ezer forintot jelent, ami összesen 77 milliárd forintba, a 13. havi nyugdíj teljes visszaépítése pedig így több mint 300 milliárdba kerül majd.

Címlapkép: Getty Images
NEKED AJÁNLJUK
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

NAPTÁR
Tovább
2024. május 8. szerda
Mihály
19. hét
Május 8.
Fagylalt nap
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem