Az egyetemi tanulmányok idejébe az azt megelőzően elvégzett főiskolai tanulmányi időt is be kell számítani.
Frissítette a kormány a jövő évre vonatkozó inflációs előrejelzését, miszerint korábbi túlbecslés miatt a nyugdíjasok a jogszabályi előírásoknak megfelelőnél magasabb emelést kapnak 2018-ban - írja az Mfor.hu.
A kormány korábban 3 százalékos inflációt prognosztizált 2018-ra, így ehhez igazította a nyugdíjemelés mértékét is. Most már viszont csak 2,7 százalékot mond a Nemzetgazdasági Minisztérium. Az MNB becslése még alacsonyabb, pár hete közzétett előrejelzésében 2,5 százalékot jósolt. A nyugdíjemelés tehát a jogszabályban meghatározottnál 0,3-05 százalékkal nagyobb lesz 2018 elején.
A kormány mai tudása szerint idén 2,4 százalék lehet az infláció, az MNB 2,3 százalékot vár. Ha így alakul, akkor az idén novemberben adott visszamenőleges nyugdíjkiegészítés, melynek mértéke 0,8 és 0,9 százalék között volt havi szinten szintén olyan extra kifizetést biztosított a nyugdíjasoknak, amely meghaladta a jogszabályokban foglaltak szerint járó összeget.
Ezeken a helyeken igazán gondtalan életet élhetnek a nyugdíjasok 2024-ben: mégis, mi lehet a titkuk?
A magyar idősek boldogságszintje nagyon alacsony, a 70. helyre volt elég a 143-ból a ranglistán. A horvátok ugyan mögöttünk vannak, de előznek a román, szerb,...
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
- Masszív orosz csapás érte az ukrán energetikai rendszert
- Rendkívüli bejelentésekre készül a kormány
- Első futómű nélkül landolt a FedEx Boeing repülője – képek, videó
- Már palesztinbarát sátortábor van Bécs leghíresebb egyetemén is
- Szijjártó Péter: éljenek a világ bármely pontján is, a magyaroknak küldetésük van
- Ezzel a 3,1 tonnás kocsival furikázik Budapesten a kínai elnök