Az általános tapasztalatok szerint sokan nem készülnek fel rá, milyen nagy változást jelent majd az életükben a nyugdíjazás.
Muszáj dolgoznia a nyugdíj mellett, mert nem tudna meglni nyugdíjából. Most épp kerítésre kell a pénz és dédunokája taníttatását is ő fizeti.
Költözködésen van túl Bangó Margit énekes, akinek 67 évesen, nyugdíj mellett is dolgoznia kell - írja a Story magazin.
- mondta el a művésznő a lapnak, majd hozzátette, hogy szerencséje van, hisz az ő műfajából nem lehet kiöregedni, mivel magyar nótát és cigányzenét nyolcvan évesen is lehet énekelni. Bangó Margit egyébként nincs egyedül a nyugdíj melletti munkával, erre utal legalábbis, hogy a diákszövetkezetek mintájára július 1-től megalakulhatnak az idősek rugalmas foglalkoztatását lehetővé tevő közérdekű nyugdíjas szövetkezetek.
Kósa Lajos: 5 nyugdíjas = 1 aktív munkavállaló
Egy ilyen új típusú szövetkezet létrehozásához legalább tíz tagra van szükség. A szervezeteknek - legfeljebb a tagságuk tíz százalékáig - nem nyugdíjasok is tagjai lehetnek, rájuk azonban más közteherviselési szabályok vonatkoznak, mint a nyugállományúakra. Utóbbiaknak ugyanis a szövetkezeten keresztül szerzett jövedelmük után sem egészségügyi, sem nyugdíjjárulékot nem kell fizetniük, csupán 15 százalékos személyi jövedelemadót, ha a megkeresett összeget pénzben veszik fel, és a munkavállalás mellett a nyugdíjukat is megtarthatják.
A nyugdíjas szövetkezetek egyik kezdeményezője, Kósa Lajos Fidesz-frakcióvezető korábban elmondta: az idősek várhatóan a kereskedelemben vagy a vendéglátásban kaphatnak majd munkát, olyan helyeken, ahol az elvégzendő feladatok egyenetlenül jelentkeznek. Kósa Lajos arról is szólt, hogy ha 100 ezer nyugdíjast sikerülne bevonni ilyen munkába, ők mintegy 20 ezer aktív korú ember munkáját tudnák elvégezni.
Borítókép forrása: MTI Fotószerkesztőség
Ezeken a helyeken igazán gondtalan életet élhetnek a nyugdíjasok 2024-ben: mégis, mi lehet a titkuk?
A magyar idősek boldogságszintje nagyon alacsony, a 70. helyre volt elég a 143-ból a ranglistán. A horvátok ugyan mögöttünk vannak, de előznek a román, szerb,...
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
- Új sztárfotók készültek a Bükkben kóborló medvéről
- Exkluzív bejelentés - Majoross Gergely lesz az új jégkorongkapitány
- Békemenetet hirdettek - a helyszín a Margitsziget
- Kormányt alakít Andrej Plenkovic Horvátországban
- Térképre vitték, hol tart most az orosz területszerzés - a Nyugat és az oroszok is
- Négy új minisztert nevezett meg a lengyel kormányfő