A nyugdíjas évek pénzügyi stabilitásának kulcsa a részletes költségvetés készítése és betartása.
Az állami nyugdíjrendszer jelenleg stabil lábakon áll, de 15-20 éves időtávon elkerülhetetlenül felértékelődik az öngondoskodás szerepe - hangsúlyozta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Portfolio mai Öngondoskodás 2015 konferenciáján. Varga szerint az egyéni nyugdíjszámlák ma is léteznek, de egyelőre csak azok számára érhető el, akik rendelkeznek ügyfélkapus azonosítóval.
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter előadásában kitért arra, hogy jövedelmek területén beálló változások lehetővé tették egy átlagpolgár számára is az öngondoskodást.
KATTINTS IDE, és tudd meg, hogy nézheted meg te is a számládat!
A foglalkoztatottsággal kapcsolatban a nemzetgazdasági miniszter elmondta, hogy az elmúlt 5 év alatt 542 ezerrel emelkedett a munkahelyek száma Magyarországon, ennek túlnyomó többsége a piaci szektorban jött létre, ami egybeesik a kormányzati szándékokkal. Jelenleg 4,251 millió embernek van munkája Magyarországon.
Varga szerint az állami nyugdíjrendszer jelenleg stabil lábakon áll
A nyugdíjrendszer jelenleg stabil lábakon áll: a 65 év felettiek 1,8 millió főt, az öregségi nyugdíjasok 2 millió főt, a foglalkoztatottak pedig 4,2 millió főt tesznek ki. Tavaly 9,1 százalékot tettek ki a nyugdíjcélú kiadások (ez 17 százaléka az államháztartási kiadásoknak),
- emelte ki Varga.
Az öngondoskodáshoz hozzá tud járulni a háztartások megtakarítása is, ami jelentősen nőtt 2010 óta. Emellett örömteli folyamat, hogy a lakosság egyre inkább egy megtakarítói pozícióba lép át - emelte ki, hozzátéve, hogy nemcsak a kormányzat, hanem a szemlélet is meghatározza az öngondoskodást, ebben pedig egyértelműen volt egy kedvező irányú elmozdulás.
LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!
A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el, havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%, a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)
A feltett kérdésekre reagálva Varga Mihály elmondta:
Hozzátette ugyanakkor, hogy a jövőben szeretnék kiterjeszteni ennek elérhetőségét (jelenleg 30-40 ezer ember látja), emellett elérni azt, hogy a visszatekintő adatokat is látni lehessen, azonban ezek jelentős adatfeldolgozást igényelnek.
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Sorozat készült az unió történetének legnagyobb csalásáról, amiről alig hallott valaki
A több milliárd eurós szén-dioxid-kvóta botrányt bemutató széria a Direct One-on debütál.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Mesterséges kómában tartják a szlovák miniszterelnököt
- Merényletet követtek el Robert Fico szlovák kormányfő ellen, életveszélyes állapotban vitték kórházba - a nap hírei
- Sebész a Fico-merényletről: több szervet is eltalálhatott a lövedék
- Észtország Ukrajnának adja a lefoglalt orosz vagyont
- Robert Fico előre megjósolta az ellene elkövetett merényletet?
- EBRD-elnök: folytatható Ukrajna pénzügyi támogatása