Ismét mozgalmas hét áll mögöttünk: alábbi összefoglalónkban összegyűjtöttük neked a 18. hét legfontosabb, legérdekesebb, na meg legolvasottabb cikkeit.
12-én, kedden számíthatnak a nyugdíjra az arra jogosultak.
Május 12-én érkezik a nyugdíj a bankszámlákra, a postások is ezen a keddi napon viszik ki azoknak, akik készpénzben kapják. (Azokat, akiknek a postás viszi, tavaly ősszel levélben tájékoztatták a pontos kézbesítési időpontokról.)
Mint az az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság (ONYF) tájékoztatásából kiderül, idén júliusban és szeptemberben is 1-2 nappal hamarabb érkezik majd a nyugellátás, mivel 12-e hétvégi napra esik. Decemberben pedig - ahogy azt már megszokhattuk - hó elején, konkrétan 2-án lehet rá számítani.
Érdekes, hogy többen kapják nyugdíjukat utalással mint postai úton. A számok közel fele-fele arányban oszlanak meg, de így is elmondható, hogy az idősebbek egyre nyitottabbak az utalással érkezett nyugdíj felé.
Ezeken a helyeken igazán gondtalan életet élhetnek a nyugdíjasok 2024-ben: mégis, mi lehet a titkuk?
A magyar idősek boldogságszintje nagyon alacsony, a 70. helyre volt elég a 143-ból a ranglistán. A horvátok ugyan mögöttünk vannak, de előznek a román, szerb,...
A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.
Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.
Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.
Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.
-
Most hétvégén országos állateledel-gyűjtés: online térkép mutatja az adománypontokat
Május 11-12-én 10 és 16 óra között, harminchat helyszínen, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában.
-
Vágás határok nélkül: áttörés a nagyméretű fémszerkezetek precíz vágásában (x)
A Vass Acélcsarnok Kft. legújabb csőlézer vágógépe végre megoldást kínál a nagy átmérőjű csövek, zártszelvények és profilok vágására, vállalatok számára.
- Figyelmeztetnek: medve jár egy Pest vármegyei település határában - képek
- Új "végítélet"-repülőket alakít ki az USA
- Sztárgenerációk találkozója - kezdődik a 77. cannes-i fesztivál
- Kaiser Ferenc: hosszú háborút jelez az orosz védelmi miniszter lecserélése
- Megnyílt idehaza az első eladó nélküli bolt
- Vallomást tett Donald Trump korábbi személyes ügyvédje