15 °C Budapest

Egyre kevesebben várnak nyugdíjat az államtól

Pénzcentrum
2014. március 19. 13:18

Noha a nyugdíjprobléma a legfiatalabbak számára a legégetőbb, a 26 és 35 év közötti korosztály 60 százaléka, míg a 25 évnél fiatalabbak 62,6 százaléka még egyáltalán nem hallott arról, hogy idén január elsejétől ismét 20 százalékos - évi legfeljebb 130 ezer forintos - személyi jövedelemadó kedvezmény jár a nyugdíjbiztosításra befizetett összegekre.

2014-től a magyarok közel 30 százaléka tud többet félretenni a jövedelméből nyugdíjcélú megtakarításokra, mint a korábbi években, ám egyes megyékben majdnem minden második ember még mindig úgy gondolja, hogy az időskori anyagi biztonság megteremtése kizárólag az állam feladata. A fiatalabbak a munkáltatójuktól és a törvényalkotóktól várják a motivációt a nyugdíjcélú öngondoskodáshoz. Bár a magyarok 72 százaléka kockázatkerülőnek vallja magát a nyugdíjbefektetések terén, a garantált nyugdíjbiztosítási termékek iránt - eddig - kisebb az érdeklődés. Többek között ezek derülnek ki az Aegondirekt.hu több mint 43,000 fő megkérdezésével elvégzett legfrissebb kutatásából.

Az idei évtől a válaszadók közel 30 százaléka többet tud félretenni

A kutatásban megkérdezettek 29,96 százaléka tud az idei évtől többet elkülöníteni a jövedelméből megtakarításokra, mint a korábbi években. Az összes megkérdezett 14,3 százaléka 5 ezer forint alatti összeget, 10,7 százaléka 5 és 10 ezer forint közötti összeget, míg 4,96 százaléka 10 ezer forintnál is többet tud befektetni jövedelméből 2014-től, mint a korábbi években. A felmérés szerint a főváros mellett csak Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala megyékben magasabb azok száma, akik képesek havonta megtakarítani, mint azoké, akik egy forintot sem tudnak rendszeresen félretenni a nyugdíjas éveikre.

A Nógrádiak számítanak leginkább az állami nyugdíjra, az öngondoskodók aránya Vas megyében a legmagasabb

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A kutatásban résztvevőktől megkérdezték, hogy szerintük kinek kell gondoskodnia a megfelelő nyugdíjellátásukról. Saját felelősségüket legnagyobb arányban a Vas megyében élők jelölték meg: 50,8 százalékuk szerint a nyugdíjat nem várhatják csak az államtól - további 11,9 százalékuk ráadásul egyáltalán nem számít állami nyugdíjra -, ezért megfelelő előtakarékoskodással nekik is fel kell készülniük időskori anyagi biztonságuk megteremtésére. Ezzel szemben a Nógrád megyében élők csupán 39,9 százaléka szerint elengedhetetlen, hogy rendelkezzenek nyugdíjcélú megtakarítással, és 48,6 százalékuk úgy gondolja, hogy az időskori ellátás fedezetének előteremtése kizárólag állami feladat, hiszen "ezért fizetjük az adókat és járulékokat"- vélik. Ez utóbbi választ egyébként kizárólag a Borsod-Abaúj-Zemplén, Nógrád, Somogy és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyékben élők jelölték meg többször, mint "a nyugdíj közös - egyéni és állami - felelősség" választ.

A fiatalok 1/3-át munkáltatójuk tudná motiválni a nyugdíjcélú öngondoskodásra

A kutatásában megkérdezett 4,808 35 évnél fiatalabb aktív korú 21 százaléka válaszolta, hogy a jelenlegi munkáltatója biztosít számára olyan juttatást, amely nyugdíjcéljait szolgálja. Ezzel szemben a felmérésben résztvevők 59,9 százalékának nyugdíjcélú öngondoskodását nem támogatja a munkáltatója, meglepő azonban, hogy a válaszolók 19,1 százaléka nem tudja, hogy jár-e neki ilyen munkahelyi juttatás. Ez az utóbbi két adat azért is érdekes, mert a fiatal munkavállalók egyharmada (33 százaléka) megtakarítana a nyugdíjas éveire, ha a munkáltatója ugyanilyen mértékű befizetésekkel támogatná a nyugdíjcélú előtakarékoskodását. Emellett azonban az állam szerepét is kiemelik a fiatalok: 34 százalékuk szerint a hosszú távú megtakarításokat ösztönző nagyvonalúbb adókedvezmények további megtakarításokra bátorítanák őket.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. május 9. 17:00
Olyanra próbálja használni a Mészáros Csoport a helyreigazítás intézményét, amire az egyáltalán nem...
Bankmonitor  |  2024. május 9. 12:54
Gyakran halljuk, hogy az időskori jövedelem jelentős mértékben növelhető a kitartó nyugdíj-előtakaré...
Holdblog  |  2024. május 9. 09:53
Van egy index, amely szerint igazából nem feléljük a Földet, hanem egyre több erőforrást teremtünk m...
Kasza Elliott-tal  |  2024. május 9. 07:00
Május elsején kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem őket gyo...
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Itt a Pénzcentrum App!
Clickbait-mentes címek és egyéb extrák a Pénzcentrum mobilapplikációban!
Most nem
Letöltöm