23 °C Budapest

Lerántjuk a leplet: Kínán a befektetők szeme

Pénzcentrum
2008. augusztus 4. 05:40

A feltörekvő országok közül Kína már eddig is felhívta magára a befektetők figyelmét, akik a gazdaság elmúlt 10 évben tapasztalt rekord mértékű fejlődéséből hasznot szerettek volna húzni. A Pekingben megrendezésre kerülő olimpia játékok miatt várhatóan az érdeklődés csak fokozódni fog, hiszen nem csak a sportesemények lesznek majd a világ középpontjában, hanem az is, hogy mennyiben tudja megállni a helyét a cseperedő óriás, és mennyit kell még fejlődnie ahhoz, hogy a feltörekvők sorából átigazoljon a fejlettek közé.

Kína gazdasága mára - a hihetetlen mértékű növekedésnek köszönhetően - az USA után a második legnagyobb a világon, 2007-ben mintegy 6 991 ezer milliárd dollárnyi GDP-t tudott termelni, ami 2006-hoz viszonyítva 11,4 százalékos, míg 1978-hoz, a reformok kezdetének évéhez képest több mint tízszeres növekedést jelent, ugyanakkor az egy főre jutó GDP-t tekintve, ami 5 300 dollár (784 ezer forint) volt tavaly, még inkább a közép-mezőnybe tartozik a Central Intelligence Agency adatai szerint.

Erre a hihetetlen mértékű növekedésre a világ fejlett országai úgy reagálnak, hogy folyamatosan növelik kínai befektetéseiket, melynek eredményeként 2007-ben már 75 milliárd dollárnyi (11 ezer milliárd forint) működőtőke áramlott az országba.

A fejlődésnek több oka is van, az egyik legfontosabb az olcsó munkaerő, ami egyre több céget arra ösztönöz, hogy gyáregységeit Kínába helyezze át, még akkor is, ha a költségelőny újabban csökkenni is látszik. Legalább ilyen fontos tényező azonban, hogy a belső fogyasztás növekedése magas, mivel a fizetőképes kereslettel rendelkező középréteg egyre szélesedik Kínában, ebből kifolyólag nem függnek annyira az exporttól, így nem tud begyűrűzni a fejlett országok gazdasági hanyatlása sem.

Az állam, valamint a lakosság eladósodottsága rendkívül alacsony, ugyanakkor utóbbi hitelfelvételi kedve emelkedni látszik, ami azt jelenti, hogy a kereslet szűkülésére a jövőben sem kell számítani.

Az utóbbi időben Kínát is megérintette az infláció szele, ami azelőtt hosszú éveken keresztül nem volt jellemző az országra. Ezen kívül Kína sem tud teljes mértékben elhatárolódni a fejlett országokra jellemző recessziós hatástól, így elképzelhető, hogy idén nem fogja tudni tartani az eddig megszokott növekedési tempót, azonban még így is a legattraktívabb befektetési célpontok közé tartozik.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 10 millió forintot, 15 éves futamidőre, már 7,21 százalékos THM-el,  havi 89 803 forintos törlesztővel fel lehet venni a CIB Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az Erste Banknál 8,04% a THM, a Raiffeisen Banknál 8,09%; az UniCredit Banknál 8,12%,  a K&H Banknál 8,31%, akárcsak az OTP Banknál. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A kínai részvények az elmúlt években szinte folyamatosan felülmúlták az amerikaiakat az egy részvényre jutó nyereség tekintetében, és idén szakértők szerint ez a mutató 23 százalékot is emelkedhet, ugyanakkor fontos megjegyezni, hogy ezek a papírok kockázatos befektetésnek számítanak. A hongkongi és sanghaji tőkepiacok a legvolatilisebbek közé tartoznak a világon, a 2007-ben megfigyelt közel 50 százalékos emelkedést követően idén már 25 százalékot zuhantak. Éppen ezért ha valaki kínai papírokba szeretne fektetni, a legbiztonságosabb, ha valamely kínai kitettséggel rendelkező befektetési alapot választ inkább a közvetlen részvényvásárlás helyett. A mostani visszaesés sok befektetőt ismét arra csábít, hogy kínai papírokat vegyen.


Vajon mit hoz majd a konyhára az olimpia?

A Ned Davis Research vizsgálata alapján, az elmúlt 20 év nyári olimpiáinak otthont adó országok tőkepiacain a játékok megrendezése után 6 hónappal mintegy 20 százalékos, egy év után 38 százalékos emelkedés volt megfigyelhető, ami közepesnek mondható.

Az olimpia pekingi megrendezése ugyanakkor önmagában valószínűleg nem fog jelentős fellendülést hozni az ország számára, miután Peking a kínai GDP-nek csak hozzávetőleg 3-4 százalékáért felel. Az olimpia miatt eszközölt beruházások összértéke - a Telegraphnak nyilatkozó JP Morgan China menedzsere szerint - nem haladja meg az ország éves állóeszköz-beruházásának 2,5 százalékát. Igaz a játékok érdekében végrehajtott közlekedési és telekommunikációs beruházások, valamint a légszennyezettség csökkentése érdekében tett lépések hosszabb távon pozitív hatással lehetnek a gazdaságra.

NEKED AJÁNLJUK
PC BLOGGER & PODCASTER
MEDIA1  |  2024. május 10. 12:00
Szürreális cikket közölt a Magyar Nemzet, amelyet az Origo és a Mandiner is hasonló címmel szemlézet...
Bankmonitor  |  2024. május 10. 11:29
A Babaváró hitel egy nagyon kedvezményes konstrukció: a futamidő alatt született gyerekek számától f...
Holdblog  |  2024. május 10. 10:16
Folytatódik a HOLD Alapkezelő és a Bankmonitor eseménysorozata: a következő, élő rendezvényen, a Mer...
ChikansPlanet  |  2024. május 10. 09:20
A 2021 utolsó óráiban közzétett taxonómiai tervezetében az Európai Bizottság beharangozta, hogy a nu...
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 10. péntek
Ármin, Pálma
19. hét
Május 10.
Mentők napja
Május 10.
Baromfi világnap
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem