Modern épületgépészettel újrahasznosíthatóvá válhatna sok magyar alagsor a lakhatási válság közepette, de a Minisztérium nem akar lazítsni a jelenlegi szabályozáson.
Az építmény tervezésének díját januártól a becsült kivitelezési költség százalékában kell meghatározni, és nem lehet kisebb a meghatározott legalacsonyabb díjnál, illetve nem lehet több a meghatározott legmagasabbnál. Az erről szóló rendelet tervezete a kormány honlapján jelent meg.
Amennyiben az építtető nem határozza meg a kivitelezési költséget, úgy a beruházás költségkeretének a 80-90 százalékát kell a tervezési díj alapjának tekinteni. A tervezési díj kiszámításának első lépcsője az, hogy meg kell határozni a díj legalacsonyabb és legmagasabb összegét. Például a 40 és 100 millió forint közötti kivitelezési költségnél a legalacsonyabb díj 5,9, míg a legmagasabb 9,6 százalék. Ahogyan emelkedik a kivitelezési költség, úgy csökkennek a szorzók. Például a 20 milliárd forint feletti épületnél a legalacsonyabb tervezési díj már csak 2,5, míg a legmagasabb 4 százalék.
A következő lépés a legalacsonyabb és a legmagasabb tervezési díj korrigálása az építménytípus szerinti szorzóval. Például egy egyszerű épületnél a szorzó 0,8, míg egy bonyolultnál 1,2. Az így kiszámított legalacsonyabb és legmagasabb tervezési díj között alkudhat a tervező és a megbízója.
A végső díj 45 százaléka az engedélyezési, míg 55 százaléka a kivitelezési terv elkészítésének az ellenértéke. A szakmai kamarák feladata az, hogy díjszámítási szabályzatban osszák fel a tervezési díjat az építész és a szakági tervezők között.A tervezet szerint a rendelet január első napján lép hatályba.
Rendkívüli változás jön a magyar lakásokban: aranyat érhet az ingatlan, ha van benne ez a berendezés
Az egyre pusztítóbb nyári hőhullámok miatt történelmi robbanás előtt áll az európai klímapiac.
Ezzel a legális trükkel spórolnak egy vagyont klímájukon, légkondijukon az élelmes magyarok 2026-ban
A légkondicionáló ma már egyre több magyar háztartásban alapfelszereltségnek számít.







