17 °C Budapest

Százmilliárd a vállalkozásoknak az OTP-től

MTI
2011. június 7. 13:32

Június 1-jétől elindult az OTP Széchenyi 500 Vállalati Hitelprogram, amelynek 100 milliárd forintos hitelkeretét döntően középvállalkozásoknak ajánlják fel - jelentette be az OTP, amely szerint a korábbinál kedvezőbbé váltak a feltételek a vállalati hitelexpanzióhoz.

Wolf László vezérigazgató-helyettes kedden budapesti sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a vállalati hitelprogram az Új Széchenyi Tervhez igazodva 2013 végéig tart, a források rendelkezésre állnak, a hitelnövekedés egyetlen korlátja a hitelképes ügyfelek száma lehet.

Wolf úgy vélekedett, hogy "a javuló makrogazdasági feltételek, a stabilizálódó gazdasági növekedés, a belső kereslet várható élénkülése, a beruházások enyhe növekedése és a kedvező exportkilátások immáron megfelelő környezetet kínálnak a vállalati hitelexpanzióhoz, amit támogatnak a kiszámítható fiskális politika eredményeként mérséklődő országkockázati felárak, és az ennek nyomán javuló finanszírozási feltételek is".

A vezérigazgató-helyettes emlékeztetett arra, hogy az OTP Bank az elmúlt években is komoly erőfeszítéseket tett a hitelezés élénkítése érdekében, az elmúlt két évben is érdemben növelte vállalati hitelportfólióját, amikor a többi piaci szereplőé 2009-ben 10, majd 2010-ben újabb 7 százalékkal csökkent.

Wolf kiemelte, a kormány által meghirdetett Új Széchenyi Program különböző programjai 2011 és 2013 között több mint 500 milliárd forinttal segítik a kis- és középvállalkozások fejlesztéseit, az uniós támogatások igénybevételéhez szükséges 25-80 százalékos önerőt pedig az OTP Bank kész megfinanszírozni.
Az OTP Hungaro-Projekt Kft. segítségével eddig 37 milliárd forint vissza nem térítendő támogatáshoz jutottak a vállalkozások.

Az OTP Bank az agrár szektorra, a kkv-kra és az exportáló cégekre koncentrál, mert különösen ott lát növekedési lehetőséget - mondta a vezérigazgató-helyettes.
A program keretében egy-egy vállalkozás 50-500 millió forintig terjedő hitelkeretre kap ajánlatot a banktól, amit maguk tölthetnek ki az OTP több mint 30 hiteltípusából. A bank automatikusan felajánl egyhavi számlaforgalomnak vagy árbevételnek megfelelő folyószámla hitelkeretet, és a megítélt hitelkeret 40 százalékáig két éven túli hitelt is, ami az ügyfél választása szerint forgóeszköz-, beruházási hitel vagy bankgarancia is lehet - ismertette Aladics Sándor igazgató.

JÓL JÖNNE 1 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 1 millió forintot igényelnél 36 hónapos futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót, havi 33 952 forintos törlesztővel az UniCredit Bank nyújtja (THM 14,41 %), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank 33 972 forintos törlesztőt (THM 14,45%) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

 

A keret díjmentes, a keretösszeg felhasználására egy év áll rendelkezésre. A keret összegét forintban határozzák meg, ám a keretet kitöltő egyedi finanszírozásoknál a források más devizanemben is elérhetőek. A fedezeti követelményeket, a kamatokat és egyéb díjakat az egyedi szerződésekben határozzák meg a hitel- és kockázatbírálat eredményétől függően. A hitelkeretet évente egyszer felülvizsgálják.

Az új hitelprogramokat nemcsak az OTP ügyfeleinek szánják, a bank a klaszter jellegű finanszírozási kapcsolatokat is segíteni kívánja azzal, hogy ügyfelek üzleti partnerei is finanszírozási keretajánlatot kaphatnak, ha megfelelnek a hitelprogram feltételeinek, amelyek többek között pozitív üzleti eredményt és közösen elfogadott üzleti tervet írnak elő.

NEKED AJÁNLJUK
Farmról az asztalra: így segítheti ez az üzleti modell a kisgazdaságokat

A CSA, azaz a közösség által támogatott mezőgazdasági modell hazánkban egyelőre alig ismert, pedig Nyugat-Európában és az amerikai földrészen egyre elterjedtebb.

Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. május 11. szombat
Ferenc
19. hét
Május 11.
Miskolc napja
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2024. május 11. 19:18
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem