0 °C Budapest

Kétszeresére nőtt az Agrár Széchenyi Kártya kamattámogatása

MTI
2013. július 22. 16:35 1 perc

A korábbi két százalékról négyre emelte - saját költségvetési forrásainak terhére - a Vidékfejlesztési Minisztérium az Agrár Széchenyi Kártya Folyószámlahitelhez nyújtott kamattámogatást - közölte a KAVOSZ Zrt. hétfőn.

A közlemény szerint a hitelkonstrukció kamata jelenleg évi 4,25 százalék körül alakul, a megemelt kamattámogatás 2013. július 18-tól kezdődően az új, valamint a meglévő szerződésekre egyaránt érvényes.

Az Agrár Széchenyi Kártya-konstrukcióval ahhoz nyújtanak támogatást, hogy az agrárgazdaság szereplői könnyebben juthassanak finanszírozási forrásokhoz. A KAVOSZ Zrt. által kidolgozott hitelkonstrukciót a mezőgazdasági termékek előállításával, feldolgozásával és forgalmazásával, erdő-, vad- és halgazdálkodással foglalkozó mezőgazdasági őstermelők, családi gazdálkodók, egyéni vállalkozók, valamint társas vállalkozásként működő kis- és középvállalkozások vehetik igénybe.

Az egy-, két- vagy hároméves lejáratú folyószámlahitel hitelkeretének összege minimum 500 ezer forint, felső határa 25 millió forint.

A kérelmezők hitelhez jutását minden esetben az Agrár-vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány (AVHGA) készfizető kezességvállalása is segíti.

LAKÁST, HÁZAT VENNÉL, DE NINCS ELÉG PÉNZED? VAN OLCSÓ MEGOLDÁS!

A Pénzcentrum lakáshitel-kalkulátora szerint ma 25 000 000 forintot 15 éves futamidőre már 6,21 százalékos THM-el, havi 210 829 Ft forintos törlesztővel fel lehet venni a K&H Banknál. De nem sokkal marad el ettől a többi hazai nagybank ajánlata sem: az OTP Banknál 6,58%, a Magnet Banknál 6,66%, az Erste Banknál és az UniCredit Banknál 6,78%. Érdemes még megnézni magyar hitelintézetetek további konstrukcióit is, és egyedi kalkulációt végezni, saját preferenciáink alapján különböző hitelösszegekre és futamidőkre. Ehhez keresd fel a Pénzcentrum kalkulátorát. (x)

A Széchenyi Kártya Program többi eleméhez hasonlóan, az Agrár Széchenyi Kártya kérelmezői is hiteligényükkel a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségéhez (VOSZ), a területi kereskedelmi és iparkamarákhoz, továbbá a KAVOSZ Zrt. irodáihoz fordulhatnak, országszerte mintegy háromszáz helyen.

NEKED AJÁNLJUK
NAPTÁR
Tovább
2026. november 7. szombat
Rezső
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. november 7. 19:18
Agrárszektor  |  2026. november 7. 20:02