21 °C Budapest

Ez is fájhat a magyar boltosoknak: sokat fizethetnek

2013. július 30. 12:32

Javában zajlik az átállás az online pénztárgép-rendszerre. Sok kereskedő azonban nem tudja, hogy nem csak a kasszákért kell százezreket fizetniük, hanem az adatszolgáltatás havidíja is több ezer forintba kerülhet. Jelenleg úgy tűnik, hogy több tízezer boltosnak egy cég biztosítja majd az adatforgalmat, akik akár komoly összegeket is elkérhetnek tőlük, havonta.

Várhatóan 170 ezer forintba kerülnek majd az első online pénztárgépek, ugyanakkor a boltosoknak fel kell készülniük arra, hogy nem csak magukat a készülékeket kell kifizetniük, hanem az úgynevezett adatforgalmi díjat is. Ezt leginkább az okostelefonok mobil-adatforgalmának díjához lehet hasonlítani, hiszen az online pénztárgépek működési elve, hogy információkat küld a forgalomról az adóhatóságnak, mobilhálózaton keresztül.

A Pénzcentrum.hu információi szerint a piaci szereplők most amiatt aggódnak, hogy az egekbe szökhet ez a havidíj. Az új pénztárgépekben ugyanis - mondjuk a mobiltelefonokkal szemben - nem cserélhető a SIM-kártya, hanem a gyártás során kerül bele, onnan kiszerelni nem lehet. Ha tehát egy boltos új szolgáltatóval szerződne, új SIM-kártyát szeretne (például azért, hogy kevesebbet kelljen fizetnie), akkor azt csak úgy teheti meg, ha kidobja százezrekbe kerülő online pénztárgépét, és vásárol egy újat.

A Magyar Kereskedelmi és Engedélyezési Hivatal eddig - 2013. július 11-i döntéseiben - három pénztárgép forgalmazását engedélyezte, a három márkanév azonban azonos gyártót (egy lengyel céget) takar. Úgy tudjuk, hogy azok a készülékek, amelyeket jelenleg gyártanak, és amelyekből az első időszakban a legtöbb lesz forgalomban egyetlen szolgáltató, a Mobil Adat Kft. SIM-kártyáit tartalmazzák. Ez pedig azt jelenti, hogy - konkrét szabályozás híján - a szolgáltató szinte bármilyen árat elkérhet havonta a boltosoktól az adatforgalomért.

Piaci pletykák szerint ez a havidíj 5-10 ezer forintra is rúghat, holott az adatforgalom nagyon alacsony, messze nem indokolna ilyen nagy árat. Összehasonlításként: 10 ezer forintos havidíjért már komoly, több Gigabyte adatcsomagot vásárolhatunk okostelefonunkra, a kasszákhoz hasonló csekély mennyiségű adatforgalmat bonyolító bankkártya-leolvasók (POS-terminálok) havi díja 500 forint körül mozog.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)


Értesüléseink szerint több kiskereskedő is azt szorgalmazza, hogy jogszabállyal maximálják ezt a havidíjat, egyfajta hatósági árat alakítsanak ki. A helyzetet neheíti, hogy kérdéses, hogy a nagyobb mobilszolgáltatók mikor léphetnek be a piacra. Bár nemrég a Telenor és a T-Mobile is azt közölte, hogy készen állnak az indulásra, amíg nem kapnak engedélyt az újabb kasszák, addig várniuk kell arra, hogy SIM-kártyájukat beépíthessék, és saját díjaikat kínálhassák a boltosoknak.

A határidő ugyanakkor egyre sürget, hiszen augusztus 31-ig kell átállniuk a boltosoknak az új pénztárgépek használatára, vagy igazolniuk azt, hogy megrendelték az online kasszákat.

NEKED AJÁNLJUK
Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

Újraindul a STRT Holding inkubációs programja, a Launchpad

Az STRT Holding közleménye szerint 8+30 millió forint befektetés és tapasztalt mentorgárda várja a jelentkezőket.

Egykor kubai textilmunkásoktól volt hangos, most közösségi finanszírozásból újul meg a patinás budapesti gyárépület (x)

A hiánypótló naturális, és letisztult berendezési trendeket kedvelő fotós közösség számára a Nordix már nem ismeretlen.

Erről ne maradj le!
NAPTÁR
Tovább
2024. március 29. péntek
Auguszta
13. hét
Március 29.
Nagypéntek
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum Retail Day 2024
Magyarország legfontosabb kiskereskedelmi rendezvénye - Inspiráló előadók, izgalmas előadások, gyakorlati tudás.
Most nem