Sokszor hibásak az adóbevallások: mit rontunk el?

2016. május 11. 15:03

Már több mint 2 millió adóbevallás érkezett be eddig a NAV-hoz. A dokumentumok azonban sokszor hibásak. Mire figyeljünk a kitöltésnél?

Május 1-jén több mint 2,1 millió szja-bevallás látszik a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) rendszerében, megközelítőleg félmillióval több, mint tavaly ilyenkor. A kitöltött bevallások fele Ügyfélkapun érkezett, illetve a NAV-tól bevallási ajánlatként, Ügyfélkapun jutott el az adózókhoz.

Abból a több mint 1,6 millió adózóból, akik maguk nyújtották be személyijövedelemadó-bevallásukat, 800 ezren a teljes, 816 ezren a csökkentett adattartalmú nyomtatványt választották, míg mintegy 23 ezren döntöttek az idén utoljára választható "söralátét" bevallás mellett. Emellett mintegy félmillió ügyfélnek készít bevallást vagy bevallási ajánlatot a hivatal.

Már csak tíz napjuk van azoknak, akik még nem készítették el személyijövedelemadó-bevallásukat. A NAV közzétette a leggyakoribb hibák elkerüléséről és a legfontosabb információkról szóló rövidfilmjét, amit bárki elérhet a NAV honlapján és Facebook oldalán.

Az szja-bevallások jellemző hibái:

JÓL JÖNNE 2 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 2 000 000 forintot igényelnél 5 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 42 386 forintos törlesztővel a Raiffeisen Bank nyújtja (THM 10,35%), de nem sokkal marad el ettől a CIB Bank (THM 11,29%-ot) és a MagNet Bank (THM 11.68%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

  • a papíron benyújtott bevallás főlapjáról hiányzik az aláírás
  • a visszaigényelhető adót tartalmazó bevallás esetén nem szerepel sem a bankszámlaszám, sem az utalási cím
  • nincs adószám a bevalláson (adószámos magánszemélyek esetén is kötelező kitölteni);
  • a családi kedvezménnyel vagy az első házasok kedvezményével kapcsolatos adatok hiányosak
  • a kifizető által levont adóelőleg nem jó sorban szerepel vagy hiányzik a bevallásból.

Bizonyos adóügyek - bevallás javítása, adófolyószámla lekérdezése, a nyilvántartott adatok módosítása - telefonon is intézhetők. A telefonos ügyintéző rendszer használatához ügyfél-azonosító szám szükséges, ami a TEL nyomtatvánnyal igényelhető papíron, vagy elektronikusan, Ügyfélkapun át.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.07.17 16:13
Az előző írásomban Robert Kegan munkásságán keresztül arról írtam, hogy a vezetők nem egyszerűen dön...
hrdoktor  |  2026.07.08 07:32
Ön is evett már olyankor, amikor nem is volt éhes, és csak az unalmán vagy a rosszkedvén, esetleg a...
laskainelli  |  2026.06.29 15:40
Mindannyian vágyunk a biztonságra, a szeretetre és arra, hogy érvényesítsenek minket. Vannak azonban...
coachco  |  2026.05.05 20:26
Izgalmas téma az 1989-es rendszerváltás. Azért is, mert sokan a mostanit is annak reméljük. [...] B...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. július 25. szombat
Kristóf, Jakab
30. hét
EZT OLVASTAD MÁR?
Pénzcentrum  |  2026. július 25. 19:19