Lassan halad a diákigazolványok cseréje. Bár a régiek kiváltását a kormány azzal is indokolta, hogy az új igazolványok nehezebben hamisíthatók majd, bizonytalan ideig továbbra is olyan matricákkal lehet érvényesíteni őket, amelyek illegális beszerzésére és felhasználására egész iparág települt - írja a Népszava.
A tavaly szeptembertől érvényes új típusú diákigazolványok már "B" kategóriás biztonsági okmánynak minősülnek, így nem az iskolában, hanem az okmányirodákban kell igényelni. Ezt az is jelenti, hogy a személyi igazolvánnyal egyenértékű és az okmányvédelmi szabályozásnak megfelelően készül. A diákigazolványok ára a köz- és a felsőoktatásban tanulóknak egységesen 1400 forint. A tervek szerint az elektronikus okmány akár helyettesítheti majd a naplót, az ellenőrzőt, a könyvtári olvasójegyet és a BKV járatain 2014-ben bevezetésre kerülő elektronikus jegy- és bérletrendszerbe is beilleszthető majd.
Az új igazolványok bevezetése az állam számára azért vált fontossá, mivel a régi típusú, félévente matricával érvényesíthető okmányok hamisítása köré egész iparág épült. Ha valakinek megszűnt a tanulói jogviszonya, egy illegális úton, nagyjából 10-20 ezer forintért vásárolt matricával tovább élvezhette a diáklét forintosítható előnyeit. A virágzó üzlet lényege, hogy a diákigazolvány-tulajdonosok az iskolában jelentik okmányuk elvesztését, majd új igazolványt igényelnek.
A rendszer lassulását jól mutatja, hogy van olyan diák, aki kilenc hónappal az igénylés után kapta meg új igazolványát.
-
Hajlítható mobil 200 ezerért, erős gaming készülékek – Így tör előre a nubiát is gyártó ZTE a magyar mobilpiacon
A megfizethető innováció a kulcs a ZTE szerint.
-
Tartósan alacsony árakkal és akciókkal erősít a Lidl
A Lidl termékek vásárlásával nemcsak a magyar fogyasztók járnak jól, hanem a hazai gazdák is.
-
A Lidl nem viccel: a törvényi előírásoknál háromszor szigorúbb követelményeknek kell megfelelniük a friss zöldségeknek és gyümölcsöknek
A gyümölcsön található szermaradványok szintje nem haladhatja meg a hivatalos határérték egyharmadát.
-
Térítésmentes segítség a generációváltásban (x)
-minden magyar KKV számára elérhető a Gazdaságfejlesztési Ügynökség szolgáltatása-
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







