Meglógnak a dohányos vendégek, buknak a kocsmák

Pénzcentrum
2012. május 17. 13:37

Bár a hatóságok arról számolnak be, hogy működik a törvényi szabályozás, és negyedére esett vissza a szigorított dohányzási szabályokat megszegők aránya április eleje óta, a jelek szerint a trükközők is elkezdtek taktikázni az öt méteres szabállyal.

A nemdohányzók védelméről szóló törvény szigorításának értelmében 2012. január 1-jétől tilos a dohányzás a közforgalmú intézményekben, így a szórakozó- és vendéglátóhelyeken, a munkahelyeken, a közösségi közlekedési eszközökön és a megállókban, az aluljárókban, a játszótereken, valamint a megállóhelyek és a játszóterek ötméteres környezetében. A dohányzási tilalom betartását január elseje óta ellenőrzik a hatóságok, de bírságot a három hónapos türelmi idő alatt nem szabhattak ki. Azóta a szabályszegést magánszemélyek esetében 50 ezer forintig, intézmények esetében 2,5 millió forintig terjedő bírsággal büntethetik a népegészségügyi szakigazgatási szervek.

Csaknem negyedére esett vissza a szigorított dohányzási szabályokat megszegők aránya április eleje óta, a bírságolásra vonatkozó türelmi idő lejárta után - közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) múlt héten. Míg a 2012. január 2. és március 31. közötti ezer ellenőrzés során átlagosan 53 szabálytalanságra hívták fel a figyelmet a közegészségügyi felügyelők, addig áprilisban már csak 14 kifogás jutott ugyanennyi vizsgálatra. A jogsértések miatt várhatóan 3,7 millió forint bírságot szabnak ki a hatóságok.

A népegészségügyi szakigazgatási szervek kistérségi intézeteinek felügyelői az elmúlt hónapban több mint 6700 egységet kerestek fel az országban, ebből 1150 ellenőrzést a türelmi időszak lejártát követő első napon, április elsején tartották. Kiemelt figyelmet fordítottak a szórakozóhelyek, vendéglátó-ipari egységek és a közforgalmú intézmények vizsgálatára, de a legtöbb alkalommal munkahelyeken vizsgálták a nemdohányzók védelméről szóló törvény szabályainak betartását.

A legtöbb szabálytalanságot a közterületeken tapasztalták, ezer ellenőrzésre átlagosan 125 kifogás jutott. Emellett az átlagosnál több volt a probléma a szállodákban, valamint a szórakozóhelyeken és vendéglátó-ipari egységekben is. Gyakori szabálytalanság, hogy hiányoznak a tilalmat jelző táblák, és az, hogy egyes közforgalmú intézményekben, munkahelyeken, szórakozóhelyeken, vendéglátó-ipari egységekben nem jelöltek ki dohányzóhelyet.


Beregszászi Tímea, az Országos Környezet-egészségügyi Intézet levegőhigiénés osztályának vezetője a napokban arról a vizsgálatról számolt be, amelyben a jogszabály életbe lépése előtt, majd utána vizsgálták a zárt közösségi helyek levegőjének minőségét. Mint mondta, Budapest különböző típusú vendéglátó-ipari egységeiben vizsgálták szállópor-tartalom dohányfüstrészecskéinek mennyiségét. Az eredmények egyértelműen igazolták, hogy a dohányzást tiltó rendelkezések után jelentősen javult a levegő minősége.

Az öt méteres szabályt a trükközők is megtalálták maguknak

A rendőrség csütörtökön a honlapján tett közzé egy érdekes esetet, amellyel arra hívják fel a szórakozóhelyek üzemeltetőinek figyelmét, hogy trükközni is lehet azzal a szabállyal, mely szerint a zárt vendéglátóhelyeken nem, csak bejáratuktól öt méterre lehet dohányozni.

A Miskolci Rendőrkapitányság tulajdon elleni szabálysértés miatt indított eljárást három férfival szemben. Az elsődleges adatok alapján a három férfi szerdán, a délutáni órákban egy miskolci bárban több mint 30 ezer forint értékben fogyasztott, jellemzően rétest és túrós buktát, illetve több doboz dohányárut is rendeltek. A társaság cigarettázás ürügyén kiment a szórakozóhely elé, majd fizetés nélkül távoztak.

Bárkinek járhat ingyen 8-11 millió forint, ha nyugdíjba megy: egyszerű igényelni!

A magyarok körében évről-évre nagyobb népszerűségnek örvendenek a nyugdíjmegtakarítási lehetőségek, ezen belül is különösen a nyugdíjbiztosítás. Mivel évtizedekre előre tekintve az állami nyugdíj értékére, de még biztosítottságra sincsen garancia, úgy tűnik ez időskori megélhetésük biztosításának egy tudatos módja. De mennyi pénzhez is juthatunk egy nyugdíjbiztosítással 65 éves korunkban és hogyan védhetjük ki egy ilyen megtakarítással pénzünk elértéktelenedését? Minderre választ kaphatsz ebben a cikkben, illetve a Pénzcentrum nyugdíj megtakarítás kalkulátorában is. (x)

A vendéglátóhely alkalmazottai azonban felfigyeltek a trükkre, így egyikük követte őket, időközben pedig értesítették a rendőrséget. Ennek eredményeként a járőrök a helyszíntől három villamos megállónyira elfogták a szabálysértőket. Egyiküknél például hat túros buktát találtak a rendőrök míg társánál három doboz cigarettát. A Miskolci Rendőrkapitányság szabálysértési őrizetbe vette a három férfit, akik szerepét és felelősségét a gyorsított bírósági eljárás fogja tisztázni.

A Pénzcentrum.hu értesülései szerint budapesti szórakozóhelyeken is történtek már hasonló próbálkozások, azaz a vendégek - még a végszámla kifizetése előtt - kimentek dohányozni a bejárat elé, majd a helyzetet kihasználva megpróbáltak fizetés nélkül távozni. Úgy tudjuk, az is előfordul ilyenkor, hogy egy-egy vendég "véletlenül" a kezében lévő pohárral indul útnak.

A helyzet kezelésére egyre több vendéglátóhely vezeti be azt, hogy a rendelés elfogyasztása előtt kéri a vendégektől a számla kiegyenlítését, még akkor is, ha pincéres kiszolgálással üzemelnek.

Csendbohócok és kidobók figyelnek

Mint arról korábban beszámoltunk, a kocsmák közelében lakók arra panaszkodnak, hogy nem lehet rendesen közlekedni a járdán, éjszaka nagyobb a zaj az utcákon, sőt a jó idő beköszöntével a füst is beszáll a nyitott ablakokon.

A helyzet kezelésére különböző módszereket próbálnak ki az intézmények üzemeltetői, a 400 és a szomszédos Mika Tivadar Mulatóval közösen egy csendbohócot alkalmaz, aki megkéri a vendégeket, hogy ne hangoskodjanak és megmutatja nekik, hol szabad dohányozni. "Várható volt és így is lett: mostantól a buli már nem bent van, hanem kint", tapasztalta a Mika Tivadar tulajdonosa. Kápolnai Gábor az Indexnek elmondta, megdöbbentőnek tartja, hogy az emberek milyen fegyelmezetten veszik tudomásul az új szabályokat. Rövid idő alatt bebizonyosodott az is, hogy bent a füstmentes helyen a vendégek is jobban érzik magukat és a személyzetnek is jobb így dolgoznia.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
CSOK Plusz - hírek, tudnivalók
A legfontosabb hírek, elemzések, és a részletszabályok a 2024-től elérhető CSOK Plusz-ról.
Most nem