17 °C Budapest

Ma szavaznak a tanárok béremeléséről

MTI
2013. augusztus 27. 09:35

A köznevelési törvény módosításáról szavaz az Országgyűlés ma, a kétnapos rendkívüli ülése második napján. A változtatásokra a pedagógus-béremelés kiterjesztése érdekében van szükség.

A reggel 9 órakor kezdődő ülésen, a napirend előtti felszólalásokat követően előbb a módosító javaslatokról szavaznak a képviselők, majd a zárószavazást is megtartják a nemzeti köznevelésről szóló törvény módosításáról, amelyet hétfőn a házszabálytól eltérően vitattak meg.

A változtatást az indokolja, hogy a korábban elfogadott törvény szerint csak az iskolákban, óvodákban, kollégiumokban pedagógus munkakörben, pedagógus végzettséggel dolgozók kaptak volna béremelést szeptembertől.

Balog Zoltán miniszter előterjesztése ugyanakkor a pedagógiai szakmai szolgáltatást nyújtó intézményben pedagógiai szakértő és előadó munkakörökben, valamint a gyermekvédelmi és gyámügyi intézményben pedagógus munkakörben foglalkoztatottakra is kiterjeszti a béremelést, amely 2015 szeptemberétől a nevelő- és oktatómunkát közvetlenül segítő, pedagógus szakképzettséggel rendelkező foglalkoztatottakra is vonatkozik majd.

Az érintettek körének kiterjesztésével az idén kisebb, az eredetileg tervezett összegnek a hatvan százaléka lesz a béremelés, amelyet minden év szeptemberében további tízszázalékos emelés követ 2017-ig.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.03.30 18:35
Válaszolj magadnak őszintén! – Tudod, hogyan kellene reagálnod egy helyzetben, mégsem azt teszed? –...
hrdoktor  |  2026.03.24 15:00
A menopauza beköszönte sokféle testi panasszal járhat, ezek közül az egyik leggyakoribb az alvás min...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 7. kedd
Herman
15. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. április 7. 10:32