Kónya Ádám harmadszor is rajthoz áll a téli olimpián, de mint korábban mondta, ez lesz az utolsó alkalom.
Sztrájkbizottság alakult a Hankook gumigyárban, mert a munkaadó érdemi válaszra sem méltatja a szakszervezet béremelési javaslatát. Az érdekvédők február 26-ig várnak, s ha akkor sem lesz változás a kiemelkedően sikeres, 30 milliárd forintnál is nagyobb nyereséget tervező cégnél, a bizottság a dolgozók igényei szerint leállítja a termelést - jelentette be a vegyipari szakszervezet (VDSZ).
Megelégelték a dolgozók, hogy az idén még érdemi válaszra sem méltatják béremelési javaslatukat a cégvezetők a Hankook Tire Magyarország rácalmási üzemében: a helyi szakszervezet sztrájkbizottságot hozott létre a munkavállalók nyomására, hogy szükség estén munkabeszüntetéssel kényszerítsék eredményes tárgyalásra a cégvezetést - közölte Székely Tamás, a vegyipari szakszervezet (VDSZ) vezetője. Felháborító, hogy miközben a cég a magyarországi működése óta rekordnak számító eredménnyel zárta a tavalyi évet, s idén még annál is több, 30,5 milliárd forintos nyereségre készül, nem hajlandó komolyan tárgyalni a dolgozók béremeléséről - nyilatkozta Székely. Az elnök hozzátette: azt sem tudni, van-e a béremelésre vonatkozó elképzelése a cégvezetésnek, s ha igen, milyen mértékűt tervez, pedig már többször tárgyalóasztalhoz ültek.
A szakszervezet a bruttó 220 ezer forint alatt kereső dolgozóknak infláció, plusz 6 százalékos, a 220 ezer forintnál magasabb bérekre pedig infláció, plusz 3 százalékos emelést javasolnak, januárig visszamenőleg. A szakszervezet - a tavalyi évhez hasonlóan - sikeres időarányos eredmény esetén, nyereség alapú bónuszt is javasol két részletben, júniusi és novemberi kifizetéssel. A cafeteria keret emelése mellett kérik, hogy a dolgozók Erzsébet-utalványt is kapjanak.
Székely és a helyi szakszervezet is elismeri, a térségben élők számára kiemelkedően fontos a Hankook munkahelyteremtő szándéka, ám határozottan leszögezik: nem hagyják a dolgozókat kizsákmányolni. A VDSZ elnöke megemlíti, a Dunaferrnél már sztrájkolnak, s ez erőt és lendületet adhat más munkahelyi szervezeteknek, dolgozóknak is a munkabeszüntetéshez. A Hankooknál február 26-áig várnak, s ha akkor sem lesz áttörés a vezetőség és a munkavállalók közötti tárgyalásokon, akkor - ha a többség úgy dönt - leteszik a munkát, és akár napokra, hetekre leállhat a termelés a híresen eredményes cégnél.
Székely emlékeztet: nem ez az első eset, hogy konfliktus van a cég vezetése és a munkavállalók között, a koreai tulajdonú vállalatnál nehezen alkalmazkodnak az európai normákhoz. Ez egyebek mellett a szakszervezetekkel való, enyhén szólva is barátságtalan kapcsolatban is érezhető.
-
Elfogyott a munkaerő? Ilyen szakembereket keresnek most leginkább a cégek
Hiába a versenyképes bér, egyre több pozícióra egyszerűen nincs jelentkező.
-
Negyedik éve piacvezető a Toyota Magyarországon (x)
A Toyota 2025-ben is megőrizte piacvezető helyét Magyarországon.
-
Taxizás stresszmentesen? Mutatjuk a leghasznosabb funkciókat! (x)
Kényelem és biztonság minden út során: fedezd fel a Bolt beépített biztonsági funkcióit!
Agrárium 2026
Retail Day 2026
Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője
Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában







