16 °C Budapest

Gondoltad volna? Ennyit kereshetsz buszvezetőként a Volánnál

2016. július 19. 05:55

Munkaerőhiánnyal küzd a Volán is, de elmondásuk szerint csak alig száz üres állásra keresnek jelentkezőt. Ennek ellenére folyamatos a felvétel a céghez. Utánajártunk, mit kér és mit ad a Volán.

Korábban megnéztük, hogy mennyit lehet keresni a MÁV-nál és a BKV-nál, és azt is, milyen végzettséggel lehet bekerülni a két nagy céghez. A harmadik nagy közlekedési társaságot, a Volánt sem hagyjuk ki, jelen cikkünkben az ő zsebükben turkálunk. 

A társaság 1500 autóbusz-vezetőt és egyéb fizikai dolgozói területen 410 főt foglalkoztat;  ez előbbinél 96, utóbbinál 93 százalékos feltöltöttséget jelent a kommunikációs osztály tájékoztatása szerint. Tehát ha utánaszámolunk ennek az igen tárgyilagos közlésnek, akkor azt látjuk, hogy körülbelül 63 sofőr, és 31 fizikai állás betöltetlen. A szellemi állományukban teljes a keret.

A munkaerőhiány - különös tekintettel az autóbusz-vezetők hiányára - nemcsak a Volánbusz Zrt.-nél tapasztalható, hanem országos szinten is létező jelenség. Társaságunk esetében tényező az is, hogy erős a munkáltatói konkurencia a központi régióban" 

- indokolta a munkaerőhiányt a cég kommunikációs osztálya.

Erre van szükséged, ha a Volánnál dolgoznál

A cég folyamatosan várja a jelentkezőket sofőr és járműfenntartás területére. Az autóbusz-vezetőknek D kategóriás jogosítvány, és GKI (Gépjárművezetői Képesítési Igazolvány) igazolvány az elvárás, a fizikai munkakörök betöltéséhez pedig autószerelő, karosszéria lakatos, vagy autóvillamossági szerelő szakmunkás végzettség szükséges. Ezen felül orvosi alkalmasságit és erkölcsi bizonyítványt mindenkitől kérnek.

Ennyit fizet

Tavaly a teljes munkaidős sofőri átlagbér bruttó 249 100 forint volt, amely évi 210 túlóra mellett lehetett elérni. Az üzemanyag-megtakarításért járó össze (ez a javadalmazás része a Kollektív Szerződésnek) átlagosan havonta 38 938 forintot jelentett fejenként. A járműkarbantartók átlagosan bruttó 237 200 forintot kerestek átlagosan.

NULLA FORINTOS SZÁMLAVEZETÉS? LEHETSÉGES! MEGÉRI VÁLTANI!

Nem csak jól hangzó reklámszöveg ma már az ingyenes számlavezetés. A Pénzcentrum számlacsomag kalkulátorában ugyanis több olyan konstrukciót is találhatunk, amelyek esetében az alapdíj, és a fontosabb szolgáltatások is ingyenesek lehetnek. Nemrég három pénzintézet is komoly akciókat hirdetett, így jelenleg a CIB Bank, a Raiffeisen Bank, valamint az UniCredit Bank konstrukcióival is tízezreket spórolhatnak az ügyfelek. Nézz szét a friss számlacsomagok között, és válts pénzintézetet percek alatt az otthonodból. (x)

És amit még ad

A fizetések besorolásánál figyelembe veszik a sofőrök teljesítményét, és az üzemanyag-megtakarítás után is jár fizetség. Emellett évente bruttó 491 000 cafeteriát kapnak a teljes munkaidősök (ez 2016-ra vonatkozik), ami havonta bruttó 40 916 forintot jelent. Emellett utazási kedvezmények és szabadjegyek itt is vannak, valamint belföldi és külföldi kedvezményes üdülési lehetőség is. Szükség esetén van munkásszállás. A cég hozzájárul az önkéntes nyugdíjpénztárhoz, és biztosítást is köt az alkalmazottaira.

Van, ahol durvább a helyzet

Jelen cikkünkhöz kizárólag a Volán Zrt-t kérdeztük. Korábbi lapértesülések szerint viszont a Volán-társaságoknál már elérte a kritikus szintet a létszámhiány. Év elején sztrájkhelyzet is volt, a túlhajszolt és alulfizetett buszvezetőktől volt hangos a média. Becslések szerint alsó hangon is 500 sofőr hiányzik az országból, nem találnak elég szakképzett munkaerőt, és a bérek közötti nagy eltérések is tovább fokozták az amúgy is feszült hangulatot. Az sem sokat segít a helyzeten, hogy külföldön kevesebb munkával, az itthoni fizetés többszörösét is megkeresheti a sofőrök.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
legacykft  |  2026.03.30 18:35
Válaszolj magadnak őszintén! – Tudod, hogyan kellene reagálnod egy helyzetben, mégsem azt teszed? –...
hrdoktor  |  2026.03.24 15:00
A menopauza beköszönte sokféle testi panasszal járhat, ezek közül az egyik leggyakoribb az alvás min...
laskainelli  |  2026.01.18 19:19
Van az a reggel, amikor arra ébredsz, hogy már megint vele álmodtál. Pedig már napok, hetek teltek e...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
vezetoi-coaching  |  2025.11.06 13:37
Guys, plagizáltam… már ez is baj, de pláne, hogy nem is tudom, hogy történt… Oltári gáz. Ezt a damag...
NAPTÁR
Tovább
2026. április 6. hétfő
Vilmos, Bíborka
15. hét
Április 6.
Húsvéthétfő
KONFERENCIA
Tovább
AI in Energy 2026
Átlátható adat és energia
AgroFood 2026
Élelmiszeripari konferencia május 19-én
Portfolio Investment Day 2026
Éve Signature előfizetéssel INGYENES részvétel!
Hitelezés 2026
Lakossági hitelek: fenntartható növekedés vagy túlhevülés?
Women's Money & Mindset Day 2026
Hogyan gondolkodnak a nők pénzről, kockázatról és jövőről?
EZT OLVASTAD MÁR?
Agrárszektor  |  2026. április 6. 07:45