Egy szám, ami sokkolta a világot: milliárdosok és nyomorgók

Pénzcentrum
2014. január 20. 11:34 3 perc

Döbbenetes adatokat publikált a szegénység elleni küzdelem egyik legnagyobb nemzetközi szervezete, az Oxfam. A friss számok azt mutatják, hogy a világ 85(!) leggazdagabb emberének összesen akkora a vagyona, mint a legszegényebb 3,5 milliárdnak(!).

Irreálisan hatalmas vagyon van a világ 85 leggazdagabb emberének kezében - ez derül ki a szegénység felszámolásáért küzdő nemzetközi szervezet, az Oxfam frissen publikát adataiból. A számok azt mutatják ugyanis, hogy a 85 szupergazdag vagyona ugyanannyi, mint a 3,5 milliárd legszegényebb emberé.

A hétfőn publikált "Working for the few", azaz "Dolgozni a kevésért" című tanulmányban a globális segélyezési és fejlesztési szervezet részletesen elemzi, hogy miért jelent veszélyt az emberiség fejlődésére ez a hatalmas egyenlőtlenség. A jelentés szerint 210 új dollármilliárdos lett az elmúlt évben, ezzel pedig már 1426 olyan ember él a földön, akinek legalább 1 milliárd dollárja (azaz 222 milliárd forintja) van.

Ingyenpénzt adnának minden magyarnak: őrültség, vagy csodát tehet? - KATTINTS!

A tanulmány szerint a gazdasági erőforrások hatalmas koncentrációja veszélyezteti a politikai, gazdasági rendszerek működését, fokozza a társadalmi feszültségeket.

Az Oxfam kutatását nem véletlenül most publikálta: néhány nap múlva kezdődik ugyanis a svájci Davosban az a Világgazdasági Fórum, amelyen a világ politikai és gazdasági vezetői is részt vesznek. A szervezet célja, hogy felhívja a figyelmet az esélyegyenlőtlenségre és a globális szegénységhez vezető problémákra.


Az EU lakosságának 10 százaléka komoly anyagi nehézségekkel küzd

Az Európai Unió lakosságának csaknem egynegyedét, vagyis 124,5 millió embert fenyegetett a szegénység vagy társadalmi kirekesztettség 2012-ben - olvasható az Eurostat uniós statisztikai hivatal csütörtökön közzétett jelentésében.

JÓL JÖNNE 9 MILLIÓ FORINT?

Amennyiben 9 000 000 forintot igényelnél 8 éves futamidőre, akkor a törlesztőrészletek szerinti rangsor alapján az egyik legjobb konstrukciót havi 134 246 forintos törlesztővel a CIB Bank és az UniCredit Bank nyújtja (THM 9,94%), de nem sokkal marad el ettől az MBH Bank (THM 10,5%-ot) és az Erste Bank (THM 10.67%-ot) ígérő ajánlata sem. További bankok ajánlataiért, illetve a konstrukciók pontos részleteiért (THM, törlesztőrészlet, visszafizetendő összeg, stb.) keresd fel a Pénzcentrum megújult személyi kölcsön kalkulátorát. (x)

A tendencia növekvő, mert míg 2012-ben a fenti társadalmi réteg aránya 24,8 százalék volt, addig 2011-ben 24,3, 2008-ban pedig még csak 23,7 százalékot tett ki. A szegénység vagy kirekesztettség kockázatával szembesülő emberek számának csökkentése az EU "Európa 2020" stratégiájának egy kulcseleme.

A szegénységtől vagy társadalmi kirekesztettségtől fenyegetett emberek aránya Bulgáriában a legmagasabb (49,3 százalék), a további sorrend: Románia (41,7), Lettország (36,6), Görögország (34,6), Litvánia (32,5), Magyarország (32,4), Horvátország (32,3), Olaszország (29,9), Spanyolország (28,2), Ciprus (27,1), Lengyelország (26,7), Portugália (25,3), Nagy-Britannia (24,1), Észtország (23,4), Málta (22,2), Belgium (21,6), Szlovákia (20,5), Németország és Szlovénia (19,6-19,6), Franciaország (19,1), Dánia (19,0), Luxemburg (18,4), Svédország (18,2), Finnország (17,2), Csehország (15,4) és Hollandia (15,0).

Ausztriáról és Írországról nincsenek adatok. 2011-ben Ausztriában a szegények aránya 16,9 százalék volt, ez akkor az ötödik legalacsonyabb arány volt az EU-n belül.

Az EU lakosságának 10 százaléka komoly anyagi nehézségekkel küzd, vagyis életfeltételeiket korlátozza a pénzhiány. Ez azt jelenti, hogy például nem tudják fizetni a számláikat, fűteni a lakásukat, vagy nem engedhetnek meg maguknak évente egy egyhetes nyaralást. Ennek a csoportnak az aránya Bulgáriában (44 százalék) és Romániában (30) volt a legnagyobb, míg Luxemburgban és Svédországban (1-1 százalék) a legkisebb.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2026.11.03 13:57
Sok nő retteg a változókor beköszöntétől, pedig, ha tudjuk, mi és miért történik ekkor a női szervez...
laskainelli  |  2026.10.26 12:08
Legtöbben azt gondolják, hogy a pillangó a gyomorban, a vibrálás a levegőben, ha pittyen a telefon,...
coachco  |  2026.10.07 22:03
Csapvizet isztok? Miért? Miért nem? [...] Bővebben!
legacykft  |  2026.09.08 18:54
Két évvel ezelőtt kezdtem el a szociodráma csoportvezető-asszisztensi képzést. Szerettem volna valam...
kovacstunde  |  2025.11.15 08:00
Pár nappal ezelőtt Gabi barátnőmmel beszélgettünk, éppen ennek a cikknek a gondolataival voltam elfo...
NAPTÁR
Tovább
2026. november 3. kedd
Győző
45. hét
KONFERENCIA
Tovább
AI & Digital Transformation 2026
AI-forradalom és agentic AI trend. November 26.
Deep Tech 2026
Technológia. Tudomány. Üzlet. November 18.
Vállalkozói Klub 2026
Új korszak, új lehetőségek. Ingyenes regisztráció!
HR (R)EVOLUTION 2026
Az ősz kiemelt HR rendezvénye november 17-én.
EZT OLVASTAD MÁR?