6 °C Budapest

December 24-én zárva lehetnek a boltok: kész a vasárnapi boltzár-tervezet

MTI
2016. október 26. 08:30

December 24-én zárva tarthatnak a boltok, ha sikeres lesz a szakszervezet aláírásgyűjtése. Kész a szabad vasárnapokról szóló tervezet is, amit még idén elfogadhatnak - írja a Magyar Idők.

Havi két szabad vasárnapot és a hét utolsó napján legfeljebb napi nyolcórás munkavégzést írna elő az a törvénymódosító javaslat, amelyet az év végéig a parlament elé terjesztenek.

Óriási a felháborodás a dolgozók körében, akikre azt kényszerítik, hogy november végéig vegyék ki idei szabadságaikat, mivel decemberben minden munkaerőre szükség van a létszámhiányos boltokban

 - mondta Bubenkó Csaba, a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke. Aláírásgyűjtést kezdeményeztek, mert úgy érzik, a vállalatok kihasználják, hogy jelenleg semmilyen piacszabályozó intézkedés nem védi a munkavállalókat. A szakszervezet azt akarja elérni, hogy a kötelező vasárnapi munkavégzés tilalmának feloldása után is biztosítottak legyenek a szabad hétvégék és a méltányos munkakörülmények a jellemzően túlóráztatott munkavállalók számára. Az aláírásgyűjtés arra is irányul, hogy a jövőben december 24-ét is nyilvánítsák a családok ünnepének, s így több százezer munkavállalónak ne kelljen a fogyasztást szolgálnia.

NEKED AJÁNLJUK
HR BLOGGER
hrdoktor  |  2024.04.18 06:25
Hazánkban körülbelül 3,5 millió ember küzd visszérbetegséggel, ami kezeletlenül lábszárfekélyhez, ak...
coachco  |  2024.04.16 16:42
Nekem a csend! A csendre való vágyakozás maga! [...] Bővebben!
perfekt  |  2024.04.10 14:41
Az utazási költségtérítési támogatásról a Kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi L...
laskainelli  |  2024.03.26 12:00
A házasság egy olyan szövetséget jelentene, amelynek mélysége biztonságot és figyelmet biztosít a fe...
vezetoi-coaching  |  2024.02.12 22:30
Gondoltam, ezt elmesélem már. Gyakorlatilag kétszer megnéztem…:-))) Életemben először... Ki tudja, a...
Páratlan fotó dokumentációval illusztrált napló került elő a Don-kanyarból (x)

Hadtörténeti kuriózum lehet az a 120 darab színes, jó minőségben retusált és digitalizált, publikálás előtt álló felvétel, amely 45 év lappangás után került elő.

Itt a díjnyertes fiatal vállalkozó újabb nagy dobása (X)

Az egyik legígéretesebb hazai technológiai startup által most piacra dobott okos gyűrű lehetővé teszi, hogy egyetlen érintéssel bármilyen infót megosszunk magunkról új ismerősünkkel.

Ilyen modellben még soha nem szerveztek ekkora rendezvényt (x)

Rekord gyorsasággal fogytak el a jegyek arra 400 fősre tervezett, fiataloknak szóló kapcsolatépítő és önfejlesztő rendezvényre, amelynél a szervezők a közösségi finanszírozás modelljével toboroztak.

Zsongtak és tolongtak a vevők a magyar Kickstarteren: rengetegen csaptak le erre az egyedülálló termékre

Az első hazai közösségi piactéren sikeresen célba ért egy mézes kampány, amelyben a vásárlás mellett egy hartai termelő kaptárait is örökbe lehetett fogadni.

NAPTÁR
Tovább
2024. április 19. péntek
Emma
16. hét
Ajánlatunk
KONFERENCIA
Tovább
GEN Z Fest 2024
Gyere el akár INGYEN a Z generáció tavaszi eseményére!
Retail Day 2024
Merre tovább, magyar kiskereskedelem?
EZT OLVASTAD MÁR?
GEN Z Fest 2024
Pénzről, bátran. Techről, tudatosan. Jövőről, őszintén.
Most nem